2023.11.05. 06:55
Tizenketten haltak meg az utakon Hevesben júniusig, az M3-as különösen veszélyes
Kevesebb baleset történt az idei első félévben Hevesben, mint a tavalyi év első felében, de így is több arányaiban a halállal végződő eset, mint az országos átlag. Az M3-as autópálya a második legveszélyesebb magyar sztráda.
10 autó ütközött az M3-as autópályán. A balesetnek halálos áldozata is volt
Forrás: Mkif Zrt./Facebook
Az idei első félévében 212 baleset következett be Heves vármegye útjain, az országos számnak ez a 3,3 százaléka, derül ki a KSH most közzétett adataiból. Ez némiképp jó hír, a számuk ugyanis az országosan 8,4 százalékos csökkenésnél nagyobb mértékben, 12 százalékkal lett kevesebb az előző év azonos időszakához képest. Vármegyénk míg így is a 4. a tízezer lakosra jutó balesetek számát tekintve, Vas, Zala és Veszprém előzi meg. A negatív rekordot a főváros tartja ott történik a legtöbb közúti baleset.
A Fókuszban a megyék című kiadványból az is kitűnik, hogy a balesetek kimenetele enyhén javult. 2023 I. félévében 60 végződött súlyos, 140 könnyű sérüléssel, előbbiek száma 16, utóbbiaké 11 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz viszonyítva.
Kevésbé jó hít viszont, hogy tizenkét halálos baleset történt, ez a szám eggyel nagyobb, mint az előző év azonos időszakában. A halálos közlekedési balesetek aránya az összes eset 5,7 százaléka volt, ami meghaladja az országos átlagot, az ugyanis 3 százalék.
Az összes baleset kétharmadát személygépkocsival okozták, a kerékpárok részesedése 8 százalék volt. A balesetek közül nagyjából minden huszadikat motorral okozták. A balesetek túlnyomó része, 92 százaléka a járművezetők hibájából következett be, jellemzően a sebesség nem megfelelő megválasztása volt az ok, az összes eset 41 százalékában ez volt a helyzet. Minden tizedik baleset pedig azért követezett be Hevesben, mert nem adták meg az elsőbbséget.
Az ital szerepe sem elhanyagolható: az idei első félévében 19 balesetnél - ez eggyel több, mint amit tavaly számláltak -, az összes eset 9 százalékában mutattak ki alkoholos befolyásoltságot, ami az országos 7,5 százalékot meghaladja.
Összesen 309-en sérültek meg a Heves vármegyében történt balesetekben, ez a szám kevésbé csökkent, a balesetek száma. Az országban megsérültek 3,6 százalékát tették ki a szűkebb hazánkban.
A Központi Statisztikai Hivatal azt is közzétette, 2022-ben összesen 582 balesetet regisztráltak a hazai sztrádákon. A legveszélyesebb most az M1-es volt, 146 esettel míg az M3-ason 131 balesetet szenvedtek el, így ez a második legveszélyesebb sztráda, utána következett az M5-ös 120 esettel.