2024.04.19. 21:55
Lekapcsolták a rendőrök a drogot áruló egri párt
A nyomozók új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett miatt vettek őrizetbe egy egri férfit, élettársát pedig gyanúsítottként hallgatták ki.

Kábítószert árult az egri pár
Forrás: Police.hu
Az Egri Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Alosztály munkatársaival közösen idén április 16-án délután Egerben ellenőriztek egy autóval közlekedő helyi férfit, akiről információ merült fel, hogy fél éve kábítószert árul a városban.
A rendőrség tájékoztatása szerint a 49 éves T. Gyulánál és a kocsiban tartózkodó 44 éves élettársánál droggyanús tablettákat, fehér port, alufólia paketteket, illetve több mint egymillió forintot és arany ékszereket találtak, illetve foglaltak le.

Forrás: Police.hu
A nyomozók őrizetbe vették a férfit, és kihallgatását követően kezdeményezték a letartóztatását, míg párját gyanúsítottként hallgatták ki. Kereskedelemmel elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett miatt indult eljárás ellenük.
