eger

2017.10.06. 15:09

Kórházba vitték a rabokat

Az elítéltek ezúttal az egri kórház Hospice osztályának udvarát tették rendbe.

cof

Kilencvenkettedik alkalommal takarítottak pénteken Egerben a fogvatartottak a Börtön a városért programon belül. A rabok ezúttal az egri Markhot Ferenc Kórház Hospice osztályának két belső udvarát tették rendbe.

Simon Tamás, az egri börtön sajtószóvivője a heol.hu-nak elmondta: csütörtökön hat férfi elítélt kitisztította a területet, felásta az udvarokat, pénteken pedig hat női rab végzett parkosítást, összeszedték a faforgácsokat, a lehullott faleveleket és évelő virágokat is ültettek. Megtudtuk: a virágokat a bv-intézet személyi állománya adományozta.

Mint ismert: a Börtön a városért program 2008 tavaszán indult el, hármas céllal: a börtön és az elítéltek közösségi szerepvállalásának erősítését, a fogvatartottak reszocializációjának elősegítését, s Eger közterületeinek tisztábbá, gondozottabbá tételét tűzték ki feladatul a szervezők.

Az egri kórházzal három éve működnek együtt, minden évben tavasszal és ősszel takarítanak az intézmény területén, környékén az elítéltek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában