2018.07.08. 17:25
Kicsik és nagyok együtt szórakoztak a Lelesz Feszten
Több hetes előkészület előzte meg az idei Lelesz Feszt elnevezésű programot, amely idén is beváltotta a hozzáfűzött reményeket.
Az Utassy József Általános Iskola zenészcsapatának műsora Fotó: Dömök László
A tarnalelesziek legnagyobb rendezvényén a falu hat testvér településének delegációi is részt vettek. Az időnként szemerkélő eső sem szegte kedvét a szórakozni vágyóknak. Szombaton az ünnepélyes megnyitón Kovács Béla, polgármester köszöntötte a résztvevőket, majd egymás után léptek színpadra a helyi és a környékbeli kulturális csoportok. Nagy sikert arattak az óvodások, a jókedvről és a hangulatról pedig a a tarnaleleszi és a a bükkszenterzsébeti hagyományőrzők gondoskodtak. Fellépett a Rákóczi Péter Ifjúsági Fúvószenekar, majd a Balkán Fanatic adott koncertet.
A gyermekeket játékos foglalkozások várták, az esti órákban pedig retró diszkón táncolhattak. A nap sztárvendégei Bódi Guszti és Margó voltak.
Vasárnap az ötven tagú vendégdelegáció vasárnap Egerbe látogatott, ahol ismerkedtek a város nevezetességeivel, majd a Bikavér Ünnep zárónapján megkóstolták a finom egri borokat.