Kovács István színművész: Bornemissza voltam folyton

– Milyen érzés Egerbe jönni?

– Mindig a forgatás élményei és a film fantasztikus utóélete jut eszembe. Az az első pillanattól fogva nyilvánvaló volt, hogy lehetetlen Egerben forgatni a történetet, annyira körülveszi a város a várat; a Pilisben építették fel a másolatát. De kizárt, hogy más jusson eszembe, ha ide jövök.

– A regénnyel milyen viszonyt ápol?

– Már olvasott gyerek voltam, amikor hatodikos elemistaként kezembe került a könyv. De világosan emlékszem, ez volt az első regény, melyet többnek éreztem a puszta cselekménynél. A hatására kezdtem szisztematikusan megválogatni az olvasmányaimat. Ha semmi közöm nincs később a filmhez, akkor is ez a kedvenc regényem.

– Akkoriban már színésznek készült?

– Valószínűleg igen. Mondhatnám nagyképűen, hogy persze, már a bölcsőben is, de ez hosszú folyamat volt. Édesanyám moziüzem-vezetőként dolgozott, sok időt töltöttem a moziban. A filmek hatottak rám. Középiskolában önképző körbe jártam, szavalóversenyeken vettem részt, de a gondolat talán akkor fogalmazódott meg, amikor már magamtól is elkezdtem színházba járni. Ekkor már biztos tudtam, jelentkezni fogok a Színház- és Filmművészeti Főiskolára.

– Hogyan kapta meg Bornemissza szerepét?

– Ez romantikus történet. A rendező, Várkonyi Zoltán növendéke voltam a főiskolán, és 1966-ban már Venczel Verával együtt főszereplőkként játszottunk a Kárpáthy Zoltán című filmben, ami nagyon nagy sikert aratott. Az a szerencse ért, hogy nem nagyon volt Várkonyi látókörében más fiatal színész, aki alkalmasnak tűnt volna a szerepre. De ami eldöntötte a kérdést, az a nagyon népszerű Magyar Ifjúság című lapban közzétett szavazás: öt fiatal férfi és női színész arcképe közül kellett választaniuk az olvasóknak. Ha csak egy szavazattal nyerjük meg, az is jó, de a beküldők 98 százaléka ránk szavazott.

– Nagy szenzációnak számított a film forgatása, már csak a modern technológiák, eszközök miatt is. Milyen volt ezt színészként megélni?

– Engem kifejezetten érdekelt, mert mozis múltamnak köszönhetően nagyon képben voltam akkor a filmgyártással. Sok olyan technológiát alkalmaztak a forgatáson, ami nagy újítás volt. Egyre emlékszem hirtelen, az osztott képmezős felvételre: a vonuló törökök képét egymás felé helyezték, „megduplázva” a sereget. Ez akkor óriási technikai trükknek számított, de nem leplezték le a turpisságot.

– Volt kedvenc jelenete?

– Nem. A forgatásnak végig volt egy olyan hangulata, hogy valami egészen rendkívülit csinálunk. Ezt mind éreztük, és nem azért, mert a propagandából visszahatott ránk. Nem méregettük, mekkora siker lesz, de tudtuk, ez nem egy átlagos filmes munka.

– Milyen kapcsolata volt Várkonyi Zoltánnal?

– Négy évig tanárom volt, aztán igazgatóként, főrendezőként ismertem, de igazán közelről nem. Végig hatalmas felkészültség és bizalom áradt belőle. Nem hangzottak el hagyományos instrukciók, csak annyit mondott: most ez a jelenet következik, itt jössz be, ott mész ki, a többi a te dolgod. Várkonyi nem úgy kezelt, mint egy kezdőt, hanem pont úgy, mint bármelyik másik idős, gyakorlott, sikeres kollégát. Hallatlan bizalom az, hogy ő biztos benne, én nem is tudnám másképp csinálni, mint ahogy ő szeretné. Ez rengeteget segített.

– Színészként testhezálló vagy nagyobb „átalakulást” kívánó szerepbe bújik inkább?

– Utóbbi. Egy testhezálló szerepet előbb-utóbb el lehet játszani egy bizonyos rutinból. Ami nagy baj, mert örömtelen. De mikor még nem tudom, miért rám osztották a szerepet, és meg kell találnom, ki kell bontanom, hogy mi közöm van hozzá, az az igazi varázs.

– Bornemisszát hogy találta meg?

– Huszonnégy éves kezdőként játszottam a szerepet, de ma úgy látom, a korosztályomnál is naivabb voltam. Bornemisszaként keltem és feküdtem le este. Nem fogalmaztam meg magamnak, csak természetes volt, hogy az ország sorsa az én kezemben van.

– Igaz, hogy a film bemutatása után 27 ezer rajongói levelet kapott?

– Igen. A Vígszínházban a portás mindennap külön postacsomagként kötözte össze őket, és hozta ki nekem az ajtón, mert a kis ablakon nem fért ki. De ez már Kárpáthy szerepével kezdődött, és az Egri csillagok után éveken át tartott. Három lánytestvérem van, akik vállalták a levélszámlálás feladatát. Sokan csak aláírást kértek. Nem mellőztük egyiket sem.

– Mivel foglalkozik most?

– Részint a világ változásával. Változik a társadalom, a politika, a gazdaság, az ízlés. Ezen belül a színházi ízlés. Nem csak a korom miatt nem játszhatnám ma Bornemisszát – valószínűleg már ő sem ugyanaz a naiv, romantikus figura lenne, aki akkor volt. Az életkoromhoz illő szerepekből nincs akkora fajsúlyú, mint a régiek. Nincs bennem elégedetlenség; ha holnaptól nem játszhatnék, szomorú lennék, de amit az életben elértem, teljesnek érzem. Ám, nem unatkozok változatlanul játszok színházban, tévében, filmezek. Persze, ez mind nem fogható sem munkában, sem élményben a beszélgetésünk tárgyához.