„Nem vagyok hős, csak segítettem”

Színház előtti tér, 32 Celsius-fok, délután fél egy. Egy igazi, hétköznapi hőssel készülök randevúzni. Forgács Richárdot várom, aki a rendszeres vízipólóedzést követően mosolyogva közeledik. Kezet fogunk a nyílt tekintetű, sportos fiatalemberrel és egy ásványvíz mellett idézzük fel a múlt szombati közlekedési baleset körülményeit, ahol a leendő ­gimnazista irigylésre méltó gyorsasággal és szakszerűen nyújtott elsősegélyt a súlyosan sérült motorosnak.

– Útban hazafelé, az autópályáról lekanyarodva bevásárolni álltunk meg a szüleimmel Füzesabonyban, a Hunyadi János utcai üzletnél. Míg a szülők vásároltak, én a testvéreimmel az autóban várakoztam. Épp indultunk volna haza, amikor csattanást hallottunk és szaladtunk apukámmal a sérült motoroshoz a parkolóból az útkereszteződéshez – idézi fel a tragédiát Ricsi, majd így emlékszik vissza:

– a baleset pillanatok alatt történt, s a következő percben már azt láttuk, hogy a motoros a földön fekszik, súlyos sérülésekkel. Édesapámmal együtt azonnal próbáltunk segíteni, hiszen tudjuk, hogy a szakszerű elsősegélynyújtás ilyenkor akár életet is menthet. Mivel nyílt lábszártörést szenvedett a fiú, ezért nem volt mozdítható állapotban. A feje alá összehajtott takarót tettünk, édesapám azonnal leoldotta a derékszíját, amivel szorító kengyelt csináltam, s a bámészkodókat arra kértem, azonnal hozzanak vizet, hogy megitathassuk az áldozatot és hűsíteni tudjuk a fejét, a testét. Így vártunk a mentők kiérkezéséig, körülbelül harminc percig.

Az elsősegélynyújtást sokan, sok helyen tanítják, azonban lélekjelenlétet és a bátorságot nem lehet se könyvekből, se a gyakorlati oktatás során tanulni. Az vagy van, vagy nincs. Kíváncsiak voltunk, Ricsi honnan merített erőt az azonnali cselekvéshez, s egyáltalán hol tett szert erre a fontos ismeretre?

– Általában gyorsan reagálok, és nem viszolygok a sérülés látványától – mondja a fiú. – Ez köszönhető talán annak a kilenc évnek is, amíg versenyszerűen cselgáncsoztam. Ez a sportág fegyelemre, kitartásra, ugyanakkor rugalmasságra, pontosságra tanít. Természetesen édesapám határozottsága is sokat jelentett az adott pillanatban. Mivel három hónapja szereztem meg segédmotorra a jogosítványom, kötelező volt az elsősegélynyújtás alapjait megtanulni. Az életben először most volt alkalmam hasznosítani ezt a tudást. Remélem, nem sokszor lesz rá szükség, de jó érzés, hogy az ember a legváratlanabb helyzetben is képes segíteni – mondta.

Richárd nyáron ballagott az általános iskolából, s szeptembertől a Gárdonyi Géza Gimnáziumban sport tagozatán folytatja a tanulmányait. Megkérdeztük, milyen tantárgyak állnak hozzá a legközelebb, s hogy mivel szeretne foglalkozni felnőttként? Erre egyelőre nem tudott válaszolni, hiszen minden érdekli. Az viszont szinte biztos, hogy a sport mindig része lesz az életének. Mivel édesapja matróz-kormányos, ezért az érettségi után szívesen tartana vele hosszabb időre, hogy idegen nyelveket tanulhasson.

Tény, hogy Ricsire nemcsak a szülei, hanem a barátai, tanárai is büszkék. Megtudtuk, Egerben a Kemény Ferenc Sportiskolai Általános Iskolába járt, s jelenleg a Egri Vízilabda Klub serdülőcsapatának tagja. Nyáron napi két alkalommal edz. Elmondása szerint ez néha kicsit fárasztó, ám nagyon jó ehhez a közösséghez tartozni.

A család is megérdemli a méltatást

Ricsi Demjénben él családjával. Édesanyja Forgácsné Román Rita, a kerecsendi községi könyvtár vezetője, az édesapa Forgács Tibor, folyami szállodahajón tiszthelyettes, Fanni nővére 15 éves, szintén gárdonyis, ígéretes diák, Hanna húga pedig ötéves. Összetartó, köztiszteletben álló családról van szó. Részt vesznek minden jó szándékú kezdeményezésben, a szülők pedig rendkívül büszkék gyermekeikre. Az édesanyával együtt végiglapoztuk azt az általa készített albumot is, amelyben Ricsi legfontosabb sport- és tanulmányi eredményeit dokumentálták. Nem sok üres lap maradt a vaskos albumban, ám reméljük, hogy ez az írás is gazdagítja majd a tartalmát.