Heves megye

2018.08.29. 11:30

Új fejezet a mozgáskorlátozottaknak: önállóbb élethez segíti őket a projekt

A mozgáskorlátozottak mindennapi ügyintézését, kommunikációját ­megkönnyítő info-kommunikációs akadálymentesítést indít a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos ­Szövetsége (MEOSZ). A projektet megyénkben is bemutatták, szűkebb hazánkból harminc ember vehet részt benne.

Süli Kinga

Speciális eszközökkel könnyítenék meg a kommunikációt a mozgáskorlátozottaknak Képünk illusztráció Fotó: Shutterstock

A 728 millió forintból megvalósuló programot pénteken mutatták be toborzónap keretében a megyeszékhelyen a kormány- és járási hivatalok, valamint az önkormányzatok képviselőinek, a célzott embereknek.

Az utóbbiaknak három csoportja vehet részt a programban, olyan kerekesszékesek, akik fogyatékossági támogatásban részesülnek és dolgoznak vagy tanulnak, súlyos mozgássérültek, akiknek kézproblémájuk van, valamint kommunikációs gondokkal küzdenek. Közülük kerülhet ki az a 30 ember, aki megyénkből részt vehet a projektben, országosan hatszáz személyt szeretnének bevonni.

Speciális eszközökkel könnyítenék meg a kommunikációt a mozgáskorlátozottaknak Képünk illusztráció Fotó: Shutterstock

A program keretein belül az említett célcsoportba tartozók speciális, kommunikációt segítő eszközöket kapnak majd – egyebek között laptopot, tabletet, alternatív egeret, speciális billentyűzetet, tekintetkövető eszközt, fejpálcát –, amelyek segítségével könnyebbé válhat számukra a hivatalos ügyintézés, valamint a minden­napi kommunikáció – mondta el a Hírlapnak Hovanecz Józsefné. A Mozgássérültek Heves Megyei Egyesületének elnöke kiemelte, mindeddig tizenöt jelentkező van a megyéből, de reményei szerint a toborzónapot követően még több érintetthez eljut a projekt híre, és feltöltik a még rendelkezésre álló helyeket.

Az elnök asszony elárulta, a résztvevőket mentorok segítik majd, az ő képzésük jelenleg is tart, szeptember 1-jétől állnak munkába. Megyénkben hárman lesznek, ők személyesen, s interneten támogatják majd az érintetteket a számukra megfelelő segédészköz hatékony használatában, nyomon követik a fejlődésüket.

– Ez hatalmas lehetőség a célcsoport tagjai számára – részletezte Hovanecz Józsefné –, hiszen a projektnek köszönhetően önállóbbá válhatnak a mindennapi életben, például könnyebben tudják hivatalos ügyeiket intézni, vagy gyorsabban képesek tanulni. Nehéz felvenni a kapcsolatot a célcsoport tagjaival, ezért is hívtuk meg a hivatalok, önkormányzatok képviselőit, mert sokszor előbb kerülnek az érintettek az ő látókörükbe.

A projekt részletei, a pályázati felhívás, valamint a program során igényelhető eszközök listája megtalálható a www.meosz.hu weboldalon.

Érzékenyítésre is nagy szükség van

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) húsz szolgáltatási pontot alakít ki a projektben hazánkban. Ezek összekötik az info-kommunikációs eszközöket és applikációkat használó mozgássérülteket a közszolgáltatásban tevékenykedő szakemberekkel. A munkában az országban negyven mentor segédkezik majd, akik az érintettek társadalmi befogadását, önrendelkező életük kiteljesedését, és a kommuniká­ciós eszközök használatát segítik majd. A tudatformálásra is hangsúlyt fektetnek, a közszolgáltatásban dolgozók számára érzékenyítő workshopokat indítanak, hogy minél hatékonyabban segíthessék az érintetteket. A projekt hivatalosan 2018. február 1-jén indult és három évig tart, 2021. ­január 31-én zárul.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában