Heves

2018.10.13. 15:05

Újabb parkoló a lakótelepen

A parkoló 13 személygépkocsi befogadására alkalmas.

Sz. K.

A Bethlen Gábor úton található régi parkoló az ötödik az elmúlt két évben, melyet – részben önerőből – lakossági kérésekre reagálva építettek, újítottak fel a településen. Sveiczer Sándor polgármester elmondta, a lakótelepen zajló beruházás az önkormányzat közmunkaprogramja keretében valósult meg.

A parkolóban 13 személygépkocsi fér el Fotó: Márkus Attila

Az említett parkoló 13 autó befogadására alkalmas, s tekintettel az ott élő mozgássérültek parkolási nehézségeire, néhány akadálymentes megállóhelyet is kialakítottak – mutatott rá Kovács István képviselő, a munkálatok koordinátora.

A korábbi feladatokról a polgármester elmondta, az elmúlt időben befejeződtek a Benedek Elek Általános Iskola és a Szent Gellért Katolikus Általános Iskola mellett található területen az új parkolók építési munkálatai, továbbá megoldódtak a parkolási nehézségek a földhivatal mellett – ahol 18 férőhelyet alakítottak ki – és az Erkel Ferenc utcában is, mely 35 férőhelyes lett. Hangsúlyozta, minden egyes beruházásnál, felújításánál figyelembe veszik a lakossági igényeket, jelzéseket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában