Elismerték az egri civil szféra meghatározó alakját

– Hogyan fogadta a kitüntetést?

– Nagy meglepetés volt, tényleg csak az oklevél átadása előtt néhány perccel tudtam meg, hogy elismerést kapok. Nagyon meghatódtam. Ez óriási motivációt és lendületet ad a további munkámhoz. Azóta rengeteg gratulációt kaptam, ami különösen jólesik, pláne, hogy érzem, tényleg szívből jönnek ezek a jókívánságok.

– Annak idején mi indította el a civil pályán?

– A civil tevékenységem a cukorbetegségemhez kötődik. Kilencéves voltam, amikor felfedezték nálam ezt a betegséget, és kórházba kerültem. Volt ott egy velem egykorú fiú, akinél szintén akkor diagnosztizáltak diabéteszt. Összebarátkoztunk, együtt tanultuk meg, hogyan kell beadni az inzulint, hogyan diétázzunk. Jó érzés volt, hogy nem voltam egyedül a bajban. Megtanultam, hogy az ilyen traumát könnyebb elviselni, ha vannak az embernek hasonló cipőben járó társai, akikkel erősíthetik, bátoríthatják egymást. Ez az élmény nagyban hozzájárult ahhoz, hogy 2000-ben hatvanöt sorstársammal együtt megalakítsuk a Cukorbetegek Egri Egyesületét, melynek már több mint százhatvan tagja van, és egy ifjúsági tagozata is.

– Ráadásul egy mentorprogramot is indítottak, hogy így is segítsék a fiatal cukorbetegeket.

– Az ifjúsági tagozat indítását egy megható találkozás inspirálta. Egészségnapot tartottunk, ahol felkeresett egy nagyon kedves tizenegy éves kislány. Azt mondta, látott a tévében, hallotta, hogy cukorbeteg vagyok, és nemrégiben nála is ezt diagnosztizálták. „Te tudod, hogy mit csinálj, én meg nem. Segítenél?” Ezt kérdezte, én pedig rögtön igent mondtam. Ekkor jöttem rá, mennyire nagy szükségük van a fiatal cukorbetegeknek a segítségre. Nemsokára elindítottuk az ifjúsági tagozatunkat külön programokkal, táborral, valamint minden fiatal tag mellé egy idősebb mentort is állítottunk. Sokszor ugyanis egy sorstárstól kapott jó szó, bátorítás, tanács óriásit lendíthet azon, hogy egy diabéteszes elfogadja a betegségét, és együtt is tudjon élni azzal. Nagy örömünkre szolgál, hogy már rengeteg fiatalnak, és így közvetve a családjuknak is tudtunk segíteni.

– Az egyesülettel járó ­feladatain kívül komoly szerepet vállal az egri civil szervezetek összefogásában. Idegenvezetőként és magántanárként is dolgozik, mindezt mindig vidáman, lendületesen teszi. Honnak ez a végtelennek tűnő energia?

– Talán onnan, hogy azt csinálom, amit szeretek, és amivel másoknak is segíthetek. Nekem mindez nem munka, mert minden egyes feladatomat szívvel-lélekkel végzem. Szeretek új emberekkel megismerkedni, szívesen teszek másokért, erre pedig bőven nyílik lehetőségem. Minden tevékenységemben találok valamit, ami tovább motivál. Sikerélmény például, ha egy tanítványom egyre jobban teljesít, de az is óriási öröm, ha az idegenvezetések során dicsérik Eger szépségét. Mindig is tevékeny ember voltam. Szívesen segítek másokon, mert viszonzásként rengeteg szeretetet, vagy ha szükség van rá, segítséget is kapok. Persze mindez nem menne a férjem nélkül, aki már negyven éve támogat töretlenül mindenben.

– Mi az, amire a civil tevékenységét tekintve különösen büszke?

– Az, hogy a fiatal és az idősebb sorstársaim is bizalommal fordulnak hozzám. Továbbá az ingyenes szűréseinknek köszönhetően már rengeteg ember fedezte fel időben cukorbetegségét, és menekült meg annak súlyos szövődményeitől. Nagy büszkeség a már említett ifjúsági tagozatunk is. Az egyesületünk számos intézménnyel ápol jó kapcsolatot, rengeteg hasonló szervezettel működünk rendszeresen együtt. Nagy megtiszteltetés, hogy tagja lehetek a legfontosabb diabétesszel foglalkozó szakmai szervezetnek, a Magyar Diabetes Társaságnak és a Diabetes újság szerkesztőbizottságának is. Számos elismerést kapott már az egyesület és személyesen én is, ez mind-mind motivál arra, hogy folytassuk tevékenységünket.

– Vannak még megvalósításra váró tervei?

– A Magyar Diabetes Társasággal karöltve szeretnénk elérni, hogy azok a cukorbetegek is kapjanak támogatást a tesztcsíkra, akik nem inzulinosok. A másik, amihez fontos volna még elérni a támogatást, az a szenzor, ami folyamatos vércukor-monitorozást tesz lehetővé. A személyes vágyam pedig, hogy megtanuljak angolul az orosz és a német mellé, főként azért, hogy ennek köszönhetően is tudjam szélesíteni a szakmai kapcsolatainkat.