Vidék honlapok

2019.05.08. 14:00

A netes felületen nehezen boldogulnak a legszegényebbek

Az informatikai szakember szerint tökéletesen látszik a kisebb települések honlapjain a pénzszűke. Ezek az oldalak persze betöltenek alapvető funkciókat, de ebben a formájukban túlhaladta őket az idő. A helyhatóságok ugyanakkor kényszerpályán mozognak közzétételi kötelezettségeik miatt.

Sike Sándor

Tóth Tamás informatikai szakember szerint a mai kor követelményeinek egyáltalán nem felelnek már meg a kisebb települések hivatalos honlapjai. Ehhez társul még, hogy amikor a Heol kérésére átnézett néhány falusi weblapot, azt is tapasztalta, hogy némelyikük egyáltalán nem frissül legalább ­heti, kétheti rendszerességgel. Olyannal is találkozott, hogy hónapokkal ezelőtt volt az utolsó feltöltés. A szakember felhívta ugyanakkor a figyelmet néhány – bár nem önkormányzathoz, hanem valamely intézményhez köthető – igen ízléses és praktikus, ugyanakkor időszerű weblapra.

A pozitív példák között esett szó a Magyar Tár-Ház internetes felületéről. Farkas Ildikó gazdasági igazgató szerint a honlapjuk tartalmazza, hogy mikkel foglalkoznak, rajta vannak a szolgáltatásaik, hogy például osztálykirándulások, csoportok látogatásának a szervezésekor látható legyen, a Tár-Házban milyen lehetőségek vannak. Szerinte a közösségi oldalakra is fel lehet sok mindent tölteni, de azok inkább a gyors informálódást, a tájékoztatást szolgálják. A honlapon viszont rajta vannak részletesen a dolgok. A weboldalukat a Tár-Ház dolgozói kezelik.

– Természetesen a honlap fejlesztését egy grafikai stúdió csinálta, de a tartalommal való feltöltés a mi dolgunk – mondta az igazgató.

Mezőtárkány külsős szolgáltatóval oldja meg a honlap feltöltését – tudtuk meg Tóthné Szabó Anita polgármestertől. Hozzátette, hogy ugyanakkor a közösségi médiát előszeretettel használják, de azt inkább események megjelentetésére, vagy hírek gyors közzétételére.

– A honlap azért fontos, mert az önkormányzatoknak jogszabály által előírt közzétételi kötelezettségei vannak. A 2011. évi 112-es törvény írja elő ezeket. A jogszabály minden közérdekű adatot kezelő szervezetre kiterjed. Van egy elég hosszú általános közzétételi lista, ami alapján meg kell jelentetni különböző dokumentumokat, rendeleteket, szerződéseinket. De a szervezet feladatát, hatáskörét, testületi ülések meghívóját, előterjesztéseket, döntéseket is – sorolta a faluvezető.

Elmondta: az uniós pályázatoknak is van kötelező nyilvánossága, amelyeknek a legjobb felülete a honlap. Mi több, 2018. január 1-je óta az elektronikus ügyintézés lehetőségét is biztosítani kell az önkormányzatoknak. Azt is a honlapon tudják megtenni. A Facebook természetesen kötetlenebb, van egy megbízottjuk, aki kezeli. Leginkább a fiatalok elérése a cél, illetve a nagyobb nyilvánosság. A közösségépítő funkcióról nem is beszélve. A Heol kérdésére a polgármester asszony azt mondta, hogy közzétételi hiányosságok esetén törvényességi észrevétellel élhet a kormányhivatal.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában