2019.06.24. 14:00
Sok helyen tilos füstölni, a nemdohányzókat már tíz éve védi törvény
Tízéves a nemdohányzók védelméről szóló törvény. Ismert, hogy ki és milyen formában ellenőrizheti a törvényben előírt tilalmak betartását. Annak jártunk utána, melyek a tapasztalatok.
Buszmegállóban sem szabad füstölni a jogforrás szerint. Képünk illusztráció
Forrás: Heves Megyei Hírlap
Fotó: Berán Dániel
Szokatlan jelenetnek volt tanúja munkatársunk egy egri buszváróban: középkorú férfi gyújtott rá a várakozóhelyen, amikor egy nő odament hozzá és felhívta a figyelmét arra, hogy buszmegállóban vagyunk. A dohányzó ember meglepődött, elnézést kért, s azt mondta, hogy kocsival jár általában, eszébe se jutott, hogy tilos dohányozni ott, ahol rágyújtott. Nem minden szabályszegés oldódik azonban meg ilyen egyszerűen.
Többnyire közismert, hogy a nemdohányzók védelméről szóló törvényben foglaltak betartását a Heves Megyei Kormányhivatal járási hivatalai ellenőrzik. Tőlük azt kérdeztük, ha valakit rajtakapnak, hogy tiltott helyen szívja a cigarettát, milyen szankciókra számíthat. Kíváncsiak voltunk arra is, hogy technikailag miként valósul meg a törvény betartásának ellenőrzése. Vannak-e célzott vizsgálatok? Szabtak-e ki bírságot, azt milyen gyakorisággal tették? Beszélhetünk-e visszaesőkről a megbüntetettek között? A nemzeti dohányboltok működési szabályainak betartása mely hatóságratartozik?
A Heves Megyei Kormányhivatal válasza szerint az idén összesen 272 ellenőrzést végeztek. A leggyakoribb hiba – s ez megközelítően húsz százalékban fordult elő –, hogy a kihelyezett dohányzási korlátozást jelző felirat vagy piktogram nem a hatályos jogszabálynak megfelelő formátumú, adattartalmú.
A hivatal tájékoztatása szerint a népegészségügyi hatóság 2019-ben két helyszíncsoportot kiemelten is ellenőriz. Márciusban a szórakoztató és vendéglátóipari egységekben vizsgálták a dohányzási korlátozás betartását, emellett a vízipipa és az elektronikus cigaretta használatát. Januártól június végéig pályaudvarok, buszmegállók dohányzási tilalom alá eső részein végeztek, végeznek célellenőrzéseket.
A tömegközlekedést is felügyelik
A kormányhivatal közlése szerint a pályaudvarokat, buszmegállókat, menetrend szerinti járatokat érintő célellenőrzések száma eddig 75 volt a megyében. Bírságot még nem szabtak ki. A hatvani és a füzesabonyi járásban jogsértést nem tapasztaltak a szakemberek. Az egriben néhány esetben észleltek hiányosságokat. A szabályszegések azon piktogramok kihelyezésével függtek össze, amelyekkel a dohányzási korlátozás alá eső helyeket – közterületek, közforgalmú intézmények, stb. –, a dohányzásra kijelölt részeket hivatottak kijelölni. Ezek néhány helyen sérültek voltak.
– Eddig a vendéglátóipari egységekben 35 alkalommal – jellemzően munkaidőn túli időszakban – ellenőriztek megyénkben. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a dohányzást tiltó, dohányzó helyet kijelölő feliratok a jogszabályi előírásnak megfelelőek voltak. A dohányzási korlátozást megsértő magánszeméllyel szemben nem kellett intézkedniük, s a dohányzóhely-kijelölések miatt sem volt szükség fellépésre egyetlen szolgáltatóval szemben sem – jelezte a kormányhivatal.
Megtudtuk, hogy az Egri Járási Hivatalhoz az előírások be nem tartásával összefüggésben két lakossági közérdekű bejelentés érkezett. Ezeket a hivatal munkatársai kivizsgálták, további intézkedés – például egészségvédelmi bírság kiszabása – nem volt indokolt egyik esetben sem.
– Összességében megállapítható, hogy mind az ellenőrzött egységek üzemeltetői, mind pedig a szolgáltatásokat igénybe vevők általában igyekeznek a jogszabályban foglaltaknak eleget tenni – áll a hivatalnak a kérdéseinkre adott válaszában.
Azt is közölték még, hogy a dohányboltok ellenőrzése nem tartozik a hatáskörükbe.
A dohányzás korlátozásának tapasztalatai Hevesben
Ellenőrzések (2019)
Alkalom
Intézkedés
szórakoztató és vendéglátóipar
35
0
pályaudvarok, buszmegállók
75
folyamatban 5
lakossági bejelentés
2
nem volt indokolt
Forrás: Heves Megyei Kormányhivatal