Felújítások és programok

2019.07.10. 14:02

Töretlen az érdeklődés az egri vármúzeum iránt

Még mindig a Dobó István Vármúzeum a leglátogatottabb vidéki múzeum, s megújul a Börtönkiállítás és a Cipóosztó ház is. Ezekről kaptunk bővebb tájékoztatást szerdán a Dobó-bástya teraszán.

Molnár Helga

Fotó: Daniel Beran

– Egerben az elmúlt időszakban több területen is csúcsteljesítmény született – mondta Habis László polgármester szerdai sajtótájékoztatón utalva arra, hogy a Központi Statisztikai Hivatal június 3-i közleménye alapján 2018-ban is a Dobó István Vármúzeum a leglátogatottabb a vidéki múzeumok között. Hozzátette, az intézmény nem csak a vidéki muzeális intézményeket utasította maga mögé, de a budapesti múzeumok közül is csak ketten előzték meg.

Ringert Csaba, a Dobó István Vármúzeum igazgatója, Habis László polgármester és Turcsányi Dániel alpolgármester Fotó: Berán Dániel / Heves Megyei Hírlap

– Tavaly több mint 400 ezren jártak itt, a váron belül a Kazamatát, s a benne található kiállításokat nézték meg a legtöbben: 160 ezer 550 látogató volt kíváncsi a vár földalatti erődrendszerére – részletezte. Elhangzott, a Kazamata kiállítás 2016-ban újult meg, az azóta eltelt időben 435 ezren tekintették meg.

A városvezető kiemelt még egy attraktív anyagot, a Fegyvermustra című kiállítást, melyet az év végéig több mint 80 ezren néztek meg. Az interaktív tárlat fókuszában a Péterváry-gyűjtemény darabjai állnak, kiegészítve a vármúzeum saját fegyvergyűjteményi anyagával.

– Mindezek a számok jól mutatják, hogy az egri vár fenntartja az érdeklődést, s jelzi, hogy az a szisztematikus munka, melyet az intézmény és az önkormányzat végez, eredményes – zárta gondolatait.

A tájékoztatón dr. Turcsányi Dániel alpolgármester arról számolt be, hogy 173 millió forintból újulhat meg a Börtönkiállítás és a Cipóosztó ház.

A Börtönkiállítás még látványosabb lehet a megújulás után Fotó: Berán Dániel / Heves Megyei Hírlap

– Rekonstrukcióra 133 millió, míg az eszközök beszerzésére s a kiállítás berendezésére további 40 millió forint áll rendelkezésre – mondta, s a fejlesztésekről szólva kifejtette, új installáció készül, melyet élethű panoptikumi bábuk egészítenek ki.

– A terv szerint a kiállítás nyolc tematikus egységre tagolódik. Ezek végigviszik a látogatót azokon a stációkon, melyekbe egy korabeli polgár, akarva-akaratlanul kerülhetett – részletezte. Dr. Turcsányi Dániel elmondta, a megújuló Cipóosztó házban látványkonyhát alakítanak ki.

– A cél, hogy eredeti helyszínen, korhű eszközök másolataival, a korszakra jellemző ételeket készíthessünk el. A beruházás során kialakítanak egy fa szerkezetű, cseréptetős védőépületet, a meglévő műrom falakat kijavítják. A látványkonyhában egy működőképes középkori kemence rekonstrukciója is elkészül, a konyha korabeli berendezéseivel együtt – tette hozzá.

Színes programokkal vár az Egri vár

Ringert Csaba, a Dobó István Vármúzeum igazgatója tájékoztatott a nyári programokról. Az Egri vár vitézei a napközbeni tárlatvezetés és fegyverbemutatók mellett, a nyári estéket is izgalmas történelmi bemutatókkal fűszerezik. Minden héten csütörtökön Hasszán hóhér véres históriáit hallgathatják meg a Börtönkiállításban, pénteken s szombaton esténként fáklyás vezetést tartanak a Kazamatában. Ezentúl születésnapi ünnepséggel köszöntik Gárdonyi Gézát otthonában augusztus 3-án, s megrendezik az Ostrom 1552 – Végvári Vigasságokat is. A fesztivál augusztus 9-től 11-ig tart, csúcspontjaként ágyúdörgés és puskatűz közepette felelevenítik az Egri csillagok jeleneteit.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában