táborozás

2019.08.14. 16:31

Ajándék napok a családbarát címért Pétervásárán

Egy héten át a Pétervásárai Járási Hivatalban táborozhatnak azok a gyerekek, akiknek szülei a nyár folyamán is dolgoznak.

B. K.

A kézműves foglalkozások nagyon kedveltek

Forrás: Heves Megyei Hírlap

Fotó: Gál Gábor

Mint azt Tanárki Fülöp Istvántól, a hivatal vezetőjétől megtudtuk, az ajándék táborozás annak köszönhető, hogy a Heves Megyei Kormányhivatal sikerrel pályázott a Családbarát munkahely címre, s ez ezzel járó támogatásból számos programot tudnak szervezni. Pétervásárán egy, a hivatalban dolgozó anyuka vállalta a gyermekek felügyeletét. Számos foglalkoztató eszközt is vásároltak, hogy egy pillanatig se unatkozzanak a kicsik.

A kézműves foglalkozások nagyon kedveltek Fotó: Gál Gábor / Heves Megyei Hírlap

A kezdeményezés újszerű, hiszen a hivatalokban nem megszokott látvány a játszadozó gyermekek látványa. Megtudtuk, az ügyfélfogadást egyáltalán nem zavarja az alkalmi táboroztatás, hiszen egy jól elkülönülő helyen rendezték be a foglalkoztatót. Szép időben kisebb sétákat, kirándulásokat is szerveznek a résztvevőknek a környéken. Az sem mellékes, hogy mindeközben a gyerekek megismerkedhetnek szüleik munkahelyével is, s megtapasztalják, hogy a felnőttek milyen környezetben töltik a munkaidőt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában