fejlesztés

2019.08.29. 07:00

Megújult a répáshutai Borostyán Panzió

Nettó 56 millió forintból, a Téry Ödön Nemzeti Turistaház-fejlesztési Program keretében újult meg a napokban átadott Borostyán Panzió Répáshután.

Munkatársunktól

Rónai Kálmánné és Németh Imre avatja fel a megújult szálláshelyet Fotó: beküldött

A Téry Ödön Nemzeti Turistaház-fejlesztési Program elindításával a kormány kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánította a turistaszálláshelyek megújítását. A cél az, hogy megfelelő színvonalú, vonzó szálláshelyek fogadják a természetjárókat, a bakancsos turistákat, a családokat, akik a szabadidejüket aktívan kívánják eltölteni, bejárva Magyarország gyönyörű ­tájait – tájékkoztatott a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság (BNPI).

A program keretében a kormány 2018-ban közel egymilliárd forint forrást biztosított hat turistaház fejlesztésére, az idén pedig – eddig 597 millió forint értékben – további húsz hely megújítására tett javaslatot Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos.

A Borostyán Panzió rekonstrukciója része azoknak az aktív és ökoturisztikai fejlesztéseknek, amelyek eredményeként 2010 óta több mint száz erdei szálláshely épült vagy újult meg, huszonöt látogatóközpont nyílt meg, és több mint 40 új vagy megújult kilátó fogadja a látogatókat a nemzeti parkok és állami erdészetek területén – hangsúlyozta a megnyitón Németh Imre, az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda főtanácsosa.

A panzió több mint egyéves zárvatartás után 2018 áprilisában kezdte meg újból a működését újragondolt keretek között – mondta el Rónai Kálmánné, a BNPI igazgatója. Míg korábban külső üzemeltető működtette, 2018-tól a BNPI saját üzemeltetésben indította újból útjára a szálláskiadást. A cél olyan árkategóriájú és szolgáltatási szintű erdei szálláshely kialakítása volt, amely nem vetélytársa a BNPI és az erdészetek egyéb szálláshelyeinek, a környék vendégházainak. Ám elsődleges célcsoportja a Bükkbe gyalogos vagy kerékpáros túrára érkező azon vendégkör, amely a környék turistaházainál magasabb, azonban a lillafüredi és felsőtárkányi szállodáknál alacsonyabb árkategóriájú szállást szeretne igénybe venni.

Rónai Kálmánné és Németh Imre avatja fel a megújult szálláshelyet Fotó: beküldött

Az igazgatóság számára nagyon fontos a környezetbarát megoldások használata és a vendégek környezettudatosságának növelése. Ennek megfelelően tervezték meg a Téry Ödön program keretében a Borostyán Panzió felújítását. Első lépcsőben az épület energetikai korszerűsítését végezték el. A ház külső szigetelést és hőszigetelt nyílászárókat kapott, s a tetőszerkezetet is kicserélték. Mint ahogyan a víztakarékosság érdekében a vizesblokkokat is. A szobákba LED-világítású lámpák kerültek.

A következő lépcső a szolgáltatások modernizálása és bővítése volt. Az első évi tapasztalatok és foglalások alapján megállapították, hogy a panziót elsősorban a kisgyermekkel érkező családosok és a baráti társaságok keresik fel, a fejlesztéseket ezért az ő igényeik szerint alakították ki. Kicserélték a szobák és a konyha bútorzatát, a kisgyerekes családok számára játszóteret, etetőszéket, kiságyat szereztek be, létrehoztak egy gyereksarkot is, ahol játékok és mesekönyvek várják a kicsiket. Téliesítették a teraszt, a környezettudatosság jegyében elektromosautó- és kerékpártöltőt is beállítottak.

Nagy Júlia, a BNPI ökoturisztikai osztályának vezetője hozzátette: az igazgatóság mindent megtesz a minél hatékonyabb működtetés érdekében. A hétszobás, 21 férőhelyes Borostyán Panzió iránt az év minden szakában jelentős az érdeklődés, hiszen kiváló helyszíne nagyobb családi rendezvényeknek, s mivel közvetlenül a főút mellett található, a gyalog- és kerékpártúrák számára is megfelelő induló-érkezési pont. A környéken ráadásul számos Nemzeti Parki Termék védjegyes termelő is várja a vendégeket. Ezekre a különleges adottságokra építve alakította ki az igazgatóság a panzió új szolgáltatáskínálatát, amely idén ősszel debütál. Ugyan az ősz nagy része már telt házas, az ökoturisztikai osztály munkatársai bíznak abban, hogy a téli, illetve 2020-as foglalásokat is pozitívan befolyásolják az új csomagajánlatok és egyéb új szolgáltatások.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában