Az őszinteségről és a megbocsátásról szól Csintalan István története

Amikor augusztus elsején megkerestem telefonon, Zaránk polgármestere örömmel újságolta, éppen 65 évvel ezelőtt volt az első munkanapja, és ebből a több mint fél évszázadból 26 évet településvezetőként töltött el. Most pedig úgy határozott, tényleg nyugdíjba vonul.

– A csúcson kell abbahagyni, na és persze belátom, az idő is elszaladt felettem. Bevallom, el is fáradtam, és az egészségemre is jobban kellene figyelnem. Nincs szégyenkezni valóm, magánemberként és polgármesterként is számos tervemet sikerült megvalósítanom. Viccesen azt szoktam mondani, a nevemmel ellentétben nem vagyok én csintalan... Mindig őszinte ember voltam, azt gondolom, nem is lehet másképp élni. Azzal, amit eddig letettem az asztalra, azt hiszem, példát is mutattam. Arra ügyeltem, hogy mindig a legjobb tudásom szerint tegyem a dolgom – mondja Csintalan István, akit megértő és elfogadó vezetőként tisztelnek a faluban. Habár mások gondja-baja mindig érzékenyen érintette, egy valamiből soha nem engedett: a munkát mindig pontosan el kellett végeznie mindenkinek. – Soha senkitől nem kértem lehetetlent, csak azt vártam el, amit magamtól is megköveteltem volna. Így éreztem tisztességesnek, így nem hozhattam magamat és mást sem kellemetlen helyzetbe. Aki pedig jól dolgozott, és kiérdemelte az elismerést, mindig megjutalmaztuk – nyomatékosítja a leköszönő faluvezető, aki a munkaidőn túl még a mai napig szorgosan dolgozik feleségével a család gyümölcsösében is.

– A gyöngyösi Csókási TSZ gépműhelyében kezdtem a kovácsmesterséget, amit nagyon szerettem, mert a meleg vas megformálása nemcsak munka volt, hanem maga az alkotás. Amikor bevonultam, a katonaságnál már gépszerelő voltam. A szolgálat végeztével szívesen maradtam volna a Csepeli Vas- és Fémműveknél, és a katonaság is csábított. Mivel egyes gyerek voltam, nagyanyám folyton kérlelte édesanyámat: „Annus, ne engedjétek, hogy katona legyen, akkor évente csak egyszer jön haza.” Ez a ragaszkodás érzelmileg nagyon meghatott, így maradtam a szakmámnál, és itthon – emlékszik vissza Csintalan István, aki érettségi és technikus vizsgát tett, üzemrendésznek tanult, majd 1975-ben vezető beosztást kapott a hevesi térségben egy hat termelőszövetkezet összevonásával létrejött tsz-ben.

– Soha nem bántam meg, hogy engedtem a családi nyomásnak, és Zaránkon maradtam, mert itt megtaláltuk a számításunkat a feleségemmel. A munka mellett mindig vállaltunk valami pluszt: voltak teheneink, majd háztájink, abban paprikát és gyümölcsöt termesztettünk. Volt olyan évünk, amikor három Zsiguli árát is megtermeltük. Engem mindig a munka, a faluért és az emberekért való tenni akarás motivált. Ezt a zaránkiak is érezték. Volt olyan önkormányzati választás, amikor egyedüliként indultam a polgármesteri székért – idézi fel a múltat a faluvezető, akit elmondása szerint minden cselekedetében a hit, remény, szeretet egysége vezérelt. Ezt a hármas isteni erényt az elmúlt nyolcvan évben szerzett saját tapasztalatai alapján Csintalan István mindig kiegészíti egy negyedikkel, a megbocsátással, mégpedig a méltóságteljes megbocsátással...

A falu elismerése a fő kitüntetés

Orbán Viktor miniszterelnök előterjesztése alapján az augusztus 20-ai ünnep alkalmából a Magyar Arany Érdemkereszt állami kitüntetést vehette át Csintalan István.

– Számos erkölcsi elismerést kaptam már, ám ezek eltörpülnek amellett, amit a szülőfalumnak köszönhetek. Én vagyok az egyedüli, aki duplán is magáénak tudhatja a Zaránkért kitüntető díjat. Igazán meghatódtam, amikor másodszor is megkaptam. A feleségemmel 2013-ban ünnepeltük az aranylakodalmunkat. Az együtt töltött ötven év kapcsán írtam egy könyvet, Húsz év Zaránk szolgálatában címmel, ami azt a két évtizedet foglalja össze, ami munkában a legtermékenyebb volt számomra. Azt mondják, senki nem lehet próféta a saját hazájában... Én ebben nem vagyok biztos.