felújítás

2019.10.04. 11:30

Végre elkészült az új ecsédi útburkolat

Szeptemberben elkezdődött a munka, s mostanra végeztek is a beruházással.

T. O.

Jó ideig nem lesz probléma az aszfalttal Fotó: Beküldött

Korábban soha nem volt pormentes burkolatuk a Hunyadi, valamint a Határ utcáknak. Noha több járműtulajdonos él a környéken, továbbá vállalkozók is, akik – mint mondják – rendesen befizetik kötelezettségeiket, eddig hiába kérték az illetékeseket a felület kijavítására. Húsz évvel ezelőtt kőzúzalékkal szórták meg a nyomvonalat, ám azóta az anyagiak hiányára hivatkozva sajnos nem történt változás.

Jó ideig nem lesz probléma az aszfalttal Fotó: Beküldött

Pedig indokolt lett volna a szilárd felület elkészítése, mivel a környékbeliek elmondása szerint erre haladnak át a súlyos mezőgazdasági gépjárművek is, így nyári időszakban sem ablakot nyitni, sem teregetni nem volt ajánlatos a felszálló por miatt. A napokban viszont kedvező változás történt.

– Skrabák Lajos alpolgármester segítségével sikerült Szabó Zsolt országgyűlési képviselővel találkoznom, s ő megígérte, hogy igyekszik anyagiakat biztosítani a Hunyadi utca javításhoz – tájékoztatott az érintett területen lakó Erdős János helyi lakos. – Betartotta a szavát: szeptemberben elkezdődött a munka, s mostanra végeztek is ezzel a számunkra igen fontos beruházással. Nagyon sokan tartozunk köszönettel ezért mind Szabó Zsoltnak, mind pedig a vele való találkozást megszervező alpolgármester úrnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában