Több mint tízezer babát segített már világra a gyöngyösi főorvos

– A mátraaljai kórházban idén, december 23-án lesz éppen negyven éve, hogy dolgozik. Hogyan került Gyöngyösre?

– Véletlenül érkeztem a városba, korábban egyszer édesanyámtól hallottam róla. A Mátra Szállótól teljesen le volt nyűgözve, így az én utam is szinte rögtön odavitt, amikor Vámosgyörkön leszálltam a vonatról és beértem a városba. Fiatal végzett orvosként megkérdeztem, van-e itt munkalehetőség. A szálló pedig akkoriban tényleg csodás volt. Hamar kaptam munkát és aztán megismertem a feleségem is. Éva csodás asszony és anya, azt, hogy szakmailag idáig jutottam, neki is köszönhetem. Négy gyermekünk született, de nekem sohasem kellett aggódnom miattuk, mert mindig rendben voltak. Én azt vallom, hogy az anyaság egy szent dolog, ez viszi előre a világot!

– Ha ezt már fiatalon is így érezte, akkor a pályaválasztása biztos nem volt véletlen.

– Édesanyámmal nagyon szoros volt a kapcsolatunk, és azért beszélek mindig róla, mert az édesapámat 9 hónapos koromban elvesztettük. A nagyanyám fogta össze a családot, nagyapám, édesanyám dolgozott. Egyébként ő is orvosnak készült, de az akkori rendszer ezt nem engedte, így közgazdász lett. A Kárpátalján nőttünk fel a nővéremmel, de édesanyámnak köszönhetően 1975-ben mindhárman el tudtunk jönni a Szovjetunióból. Negyvennyolc óránk volt, hogy elhagyjuk az otthonunk, családegyesítés címén érkeztünk Magyarországra, Budapestre. Ott fejeztem be az orvosi egyetemet is, ugyanis akkor már a kijevi egyetem orvostanhallgatója voltam. Egyébként egy híres sebész rokon miatt szerettem volna ezt a pályát választani. Aztán amikor a kijevi egyetemről már bejártunk a kórházakba, bevittek a szülészetre is. Akkor döntöttem el, hogy ezt a terület fogom választani, mert akkor döbbentem rá, hogy a nők mennyire többek nálunk, férfiaknál. Akkor felhívtam az édesanyámat és először neki mondtam ezt el. Ő egyébként egy olyan jóságos asszony volt, hogy máig emlegetik, mindig halljuk, ha a szülővárosomba látogatunk.

– Gyermekei közül lesz, aki továbbviszi ezt a szakmát?

– Három fiam van és egy lányom. A fiúk közül a legidősebb Zürichben él és jogász, a többiek még itthon, Magyarországon élnek, tanulnak. Úgy néz ki, a lányom szintén gyógyítani fog, bár még azt, hogy milyen területen, nem döntötte el.

– Mindenesetre ez talán nem a legkönnyebb szakma, bár kétségtelen, számos gyönyörű pillanatot élhetett át egy-egy gyermek világra segítése közben.

– A csodás pillanatok mellett tragikus események is történtek, amelyeket nagyon nehezen lehet feldolgozni, néha még máig álmodom ezekről... Azt nem lehet megszokni, amikor egy kihordott várandósságból bármilyen okból elhal a magzat, de a természet hihetetlen dolgokat képes produkálni, pro és kontra. Nem árulok el titkot, ha elmondom, hogy nekem nincs hobbim. Ugyanis az én hobbim a munkám, a hivatásom, ezért rengeteget dolgozom. Több mint 10 ezer szülésnél vettem részt és összességében több mint 12 évig éjszakai ügyeletben dolgoztam az eltelt negyven év alatt. Persze ez az én hibám, ha ezt hibának lehet nevezni, de én akkor vagyok nyugodt, ha tudom, hogy a betegeim rendben vannak. Hétvégente, még akkor is, ha nem vagyok ügyeletben, reggel még mielőtt ébred a család felkelek és beszaladok az osztályra. Az embereknek kell, hogy érezzék, törődnek velük, mert egy-két jó szó is sokat számít.