A tervezett ütemben haladnak a városi fejlesztésekkel Hatvanban

A könyvtár épületének új formája már látható a főtéren, a Daliban is végeztek a bontással, a strandon készülnek a nyitásra, a település pedig ismét virágba borul.

Tari Ottó

Fotó: Albert Péter

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, a hatvani önkormányzat sikeresen pályázott az Zöld város kialakítása elnevezésű TOP-os kiírásra, aminek eredményeként csaknem másfél milliárd forintot nyertek. Horváth Richárd polgármester felsorolta az aktuális teendőket, és azt mondta, hogy a fejlesztések a tervezett ütemben haladnak a városban.

– Az Ady Endre Könyvtár épülete egy újabb dísze lehet városunknak és annak központjának – vette sorra a legfrissebb információkat az önkormányzat vezetője. – Az intézmény korábbi székhelyének felújítása ugyanis folyamatos, jelenleg az előtető és a válaszfalak szerelésén dolgoznak. Készül a homlokzati hőszigetelés, de az épületgépészeti munkák is zajlanak. A felújítás azonban nemcsak azért jelentős, mert egy impozáns épületben vehetik majd igénybe a bibliotéka szolgáltatásait az itt élők, hanem azért is, mert a szakmai munka is modernebb körülmények között valósulhat meg, az új épület adottságai jobban kiszolgálják majd az olvasókat és a könyvtárosokat egyaránt.

Megtudtuk, hogy az épületben számos közösségi teret alakítanak ki. A földszinten a gyermekkönyvtár helyiségei, így az olvasóterem és a foglalkoztató kapnak helyet, emellett itt lesz a könyvraktár és a rendezvényteremként funkcionáló tér is. Az emeleten a felnőttrészleg található a kölcsönzővel, az olvasóteremmel és a hangtárral. A tetőtérben pedig a gyűjteménytárakat helyezik el.

A városháza mellett, megújult homlokzattal és belsővel fogadja majd a betérőket az Ady Endre Könyvtár Fotó: Albert Péter

Az épületben az új lépcső mellett egy lift is megkönnyíti majd a közlekedést, s egy akadálymentes főbejáratot is kialakítanak. A létesítmény felújítása csaknem 2200 négyzetméteren zajlik, a beruházás összértéke pedig mintegy 960 millió forint.

– Április elején a félidejénél tartott a beruházás, ezek alapján mondhatom, hogy a tervezett ütemben haladunk. Büszke vagyok rá, hogy a kulturális intézményeink fejlesztésében is tudunk előrelépni, mindig nagy öröm számomra, ha a hatvaniak számára újabb lehetőségeket és jobb körülményeket teremthetünk – fogalmazott Horváth Richárd.

Ám nemcsak a könyvtár, hanem a Dali, azaz a Liszt Ferenc Művelődési Ház is megújul. Az épület külső felújítása már korábban megtörtént, most a belső tereken a sor. Több helyiséget összenyitottak, megszüntették a régóta használaton kívüli zenekari árkot, így a nézőtér is nagyobb lesz. Fejlesztik a színpadtechnikát és kicserélik a tetőt, mindösszesen 130 millió forint pályázati forrásból, valamint több mint hetvenmillió forint önkormányzati erőből.

Jó hír a nyár szerelmeseinek, hogy a tervek szerint júniusban kinyit a strand, miután a kormány „lazított” a vírus miatti szigorításokon. Az elmúlt években folyamatosan fejlesztette a város a strandfürdőt, idén a nagymedence csővezetékeit cserélik.

– Településünkön továbbra is kiemelt figyelmet fordítunk a szép, virágos városképre – mondta befejezésül a polgármester. – A nyári növények egy részét már ültetik. A hónap végén kezdik elhelyezni az úgynevezett virágtornyokat, a virághidakat és beültetik a virágládákat is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában