Eger civil ünnepe

2020.09.08. 12:50

Rendezvénysorozattal mutatják be Eger civil életét

Eger Civil Ünnepén 2020-ban is bemutatkoznak a város civil szervezetei, alapítványok, egyesületek, klubok. Negyedszázad hálózati munkájának összefoglalása ez, amely az egri civilséget elfogadottá és elismerté tette.

Heol

Az Eger Civil Ünnepe jól példázza, milyen széles körű is a civilek tevékenysége Fotó: Huszár Márk

A XXV. Eger Civil Ünnepe és az Egri Szüret rendezvények sajtótájékoztatóját tartották meg kedden az egri Szépasszonyvölgyben.

– Idén a vírushelyzethez alkalmazkodva, de a megszokott módon nagyszabású rendezvényként készülünk az Egri Szüretre, Eger Civil Ünnepével (ECÜ) társulva – mondta Soltészné Tarnay Éva, a Szépasszonyvölgyi Vendégvárók Egyesületének elnöke.

Az Egri Szüret három napon keresztül szolgáltat programokat a völgybe térőknek, többnyire szabadtéri rendezvényekkel. Szeptember 18-án pénteken klubkoncertekkel kezdődik a rendezvény, ezek tíz helyszínen 2 idősávban hat előadóval valósulnak meg a szociális távolságtartás jegyében. Mindehhez természetesen biztosítanak fertőtlenítő és információs pontokat is.

– Szombaton a traktoros felvonulás, a koszorú szentelés és a megnyitó után, 10 és 16 óra között az egri civileké lesz a főszerep a völgyben. Természetesen a későbbiekben ezen a napon is koncertek várják majd a vendégeket. A megszokott módon folyamatosan lehetőség lesz kóstolásra, lesz kézműves vásár és finom ételek, vasárnap pedig gyerekprogramok szórakoztatják majd a legkisebbeket – részletezte, s mindennek megvalósulásáért köszönetet mondott az önkormányzat képviseletében jelenlévő Spisák Györgynek, és a Fesztivál Határok Nélkül szervezetnek a támogatásáért. Farkasné Juhász Margit ECÜ szervezőbizottságának elnöke a XXV. Eger Civil Ünnepe programját ismertette, melyhez a szeptember 12-i Felsőváros Ünnepe is kapcsolódik.

– A jubileumi civil ünnep szeptember 18-án, pénteken a városházán ünnepi könyvbemutatóval és az elmúlt 25 évet felölelő fotókiállítással veszi kezdetét. Idén az emberi kapcsolatokon, az együttműködésen van a hangsúly. Példaértékű, s országos szinten páratlan, hogy a város számos civil szervezete együtt, hálózatban működik – mondta el Farkasné Juhász Margit.

Szombaton a völgyben bemutatkoznak ezek a szervezetek, kultúrális programokkal, de lesz egészségi állapotfelmérésre, szűrésekre is lehetőség, sőt belekóstolhatnak az érdeklődők a népművészet, a környezetvédelem és az ügyességi versenyek témájába is, sőt veteránautó kiállítás is várja az egrieket. A vasárnapra az Érsekkertbe tervezett Barokk Futóparádé azonban Dr. Nagy Árpád főszervező bejelentése szerint elmarad, s egy későbbi időpontban lesz megtartva.

Ajánlóképünk illusztráció. Fotó: Heves Megyei Hírlap/Huszár Márk

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában