Dsida Jenő költészetén keresztül mutatta meg diákjainak a létezés csodáját az egri tanár úr

– Hogyan indult ötven évvel ezelőtt tanár úr és Dsida Jenő kapcsolata?

– A történet még régebben kezdődik. Az ötvenes évek első felében, markazi általános iskolásként került a kezembe először egy Dsida kötet. A költő arcképe az emlékezetembe ivódott. Ápolt külsővel, elegáns öltözetben, angol gentlemanek erdélyi rokonaként ábrázolta. Tekintete messze révedt, ajkán szelíd, megfoghatatlan, valami mély és titokzatos bánatot leplező, megszületni akaró, bizalomgerjesztő mosoly bujkált. A verseiből áradó mámoros életszeretet azonnal megragadott. Ez az élmény elkísért egész az egyetemi évekig – meséli Lisztóczky László a Bródy Sándor Megyei Könyvtárban tartott könyvbemutatón.

–Milyen volt Dsida Jenő megítélése az idő tájt?

– A hatvanas évek első felében voltam egyetemista, és magyar szakos hallgatótársaim közül sokan még csak nem is hallották a nevét. Akik ismerték, azok a kor világnézetétől átitatva lesújtó véleménnyel voltak róla. Öncélúnak, klerikálisnak, nacionalistának kiáltották ki. Ennek ellenére én a diplomadolgozatomat is róla írtam. A témavezető tanárom részéről is kellett ehhez bátorság annak idején.

– Mi a varázsa Dsida Jenőnek?

– A világmegváltó álmokat hajhászó, de az emberiséget két világháborúba taszító dekadens XX. században le tudta és le merte írni ezt a banálisnak, naivnak tűnő, mégis nyilvánvaló és szívmelengető igazságot: „Csodaszép, csodaszép ez az élet, semmi se múlja felül.” Ezek a sorok is világosan megmutatják, mint egész életműve, hogy mekkora hatást gyakorolt rá a nagy középkori szent, az egész mindenséget testvérének becéző Assisi Szent Ferenc, a Naphimnusz költője.

– Egykori diákjai azt vallják, hogy ez pedagógusi munkáját is vezérelte

– Örülök, ha így érzik, mert már kezdő tanárként elhatároztam, hogy Dsida lesz az a költő, aki életérzésemet, világképemet a leghívebben közvetíti majd tanítványaimhoz. Úgy éreztem, hogy miközben sok fölösleges dologra is megtanítjuk diákjainkat, nem nyitjuk ki a szemüket a létezés egyszeri, megismételhetetlen csodájára, nem tanítjuk meg őket örömben és szeretetben élni, gyönyörködni az emberben, nem segítjük őket abban, hogy igazi otthonra leljenek a világban. Dsida Jenő költészetéhez folyamodtam, hogy az emberlétnek ezt a dimenzióját is fölvillantsam előttük.

– Visszatérve a hatvanas évekre, akkoriban még nem lehetett egyszerű Dsida Jenő mélyreható tanulmányozása

– A költői öröksége jórészt ismeretlen volt, föltárását és megítélését a feledés és tiltás egyaránt akadályozta. Mivel kevés forrást találtam a munka elkezdéséhez, segítséget kértem Dsida még élő szemtanúitól. Levelet váltottam például Áprily Lajossal, Benedek Marcellel vagy Mátrai Bélával. A hetvenes évektől rendszeresen jártuk Erdélyt a feleségemmel, a diktatúrában betiltott könyveket vittünk erdélyi barátainknak Pilóta kekszes dobozba, később hűtőtáskában.