színészlegenda

2021.03.26. 09:02

A kórházból üzent Törőcsik Mari

Jordán Tamás annyira aggódott, hogy külön engedéllyel elintézte, hogy találkozhasson a kórházban betegeskedő Törőcsik Marival.

Heol

Ahogy arról korábban beszámoltunk, harmadik hete kezelik kórházban a pélyi születésű Törőcsik Marit, akiről kiderült, tüdőgyulladást kapott.

A művésznő állapotáról különböző pletykák keringenek, sőt a napokban a halálhírét is keltették. Egyik legközelebbi barátja, Jordán Tamás azonnal a szívéhez kapott a hír hallatán, s rögtön tárcsázta a szombathelyi kórházat, ahol igyekeztek megnyugtatni, s a legnagyobb titokban egy rövid látogatást is engedélyeztek a számára – írja a Bors.

– Nagyon megijedtem, mert mindenhol azt olvastam, hogy Mari meghalt, úgyhogy felhívtam a kórházigazgatót, aki azt mondta: „Nyugodjak meg, akinek halálhírét keltik, sokáig fog élni!” – kezdte a Borsnak Jordán Tamás, akinek ezután külön engedéllyel, egyenesen a kórházba, Marihoz vezetett az első útja.

S bár a két barát csak pár percet lehetett együtt, mindketten feltöltekeztek a másik láttán. – Jó volt látni Marit, s hála Istennek semmilyen komolyabb változás nem tapasztaltam rajta az elmúlt évekhez képest. Őt eddig is rendszeresen bevitték a kórházba, – most egyébként azért, mert köhögött – és biztos, ami biztos, megfigyelés alatt tartják – árulta el a rendező, aki így, hogy saját két szemével látta és beszélt is a színésznővel, elengedte korábbi aggodalmait.

Jordán szerint a színészlegenda szemében még mindig ott van az a hihetetlen élni akarás, s rajta keresztül üzent is a nagyvilágnak.

„Nagyon megörültünk egymásnak, és azt mondta, csókoltat mindenkit. Egyáltalán nem jött szóba az, hogy mi búcsúzkodnánk Marival. Még véletlenül sem! Ellenkezőleg, nagyon várjuk, hogy újra haza engedjék” – mondta Jordán Tamás.

Ezek is érdekelhetik