Nem kell védettségi igazolvány az egri egyetem kollégiumához

Az országban több felsőfokú intézmény is védettségi igazolvány meglétéhez kötötte a kollégiumi beköltözést.

G. Zs.

Az öröm után kezdődhet az ügyintézés, a számolgatás. Kollégium vagy albérlet?

Forrás: Heves Megyei Hírlap

Fotó: Berán Dániel

Az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem (EKKE) közleményben hívta fel a figyelmet, hogy csak azok a diákok foglalhatják el kollégiumi szobájukat, akik rendelkeznek védettségi igazolvánnyal. Időközben azonban kiderült, hogy az egyetemeknek nincs jogosultságuk ilyen feltételekhez kötni a beköltözést. A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság állásfoglalása alapján törvény szabályozza a felsőoktatási intézmények adatkezelését, ami nem tartalmazza a COVID-19 elleni védettség megismerésére irányuló speciális szabályokat, ezért a GDPR rendelkezése a mérvadóak, ami kimondja, hogy az egészségügyi adatok kezelése tilos, márpedig a koronavírus elleni védettség ténye, illetve annak hiánya egészségügyi adatnak minősül.

– Tekintettel az időközben született hatósági állásfoglalásban foglaltakra, a védettség igazolásához kötött kollégiumi beköltözés elrendelése kapcsán kiadott, a kollégiumi férőhelyek igénylésének és elfoglalásának járványügyi feltételeiről szóló Rektori – Gazdasági Főigazgatói együttes utasítást visszavontuk– reagált lapunk megkeresésére Pócsik Attila, az EKKE sajtóreferense.

Ennek értelmében nem kérnek a hallgatóktól védettségi igazolványt a kollégiumi elhelyezéshez. A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Károly Róbert Campusán nem volt feltétel a beköltözéshez az igazolvány.

Ajánlóképünk illusztráció. Fotó: Heves Megyei Hírlap/Berán Dániel

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában