gyógyítás

2021.10.13. 14:53

Befejeződtek a támogatott szakképzések az egri kórházban

A szakképzések fejlesztése a Markhot Ferenc kórházban című programban 55 szakdolgozó és 7 orvos tett sikeres vizsgát a szakmai továbbképzésben.

Heol

Fotó: Berán Dániel/Heol

A Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet 156,7 millió forint támogatást használhatott fel a kórházi dolgozók szakképzéseinek támogatásra. A megvalósítás ideje alatt azok a dolgozók, akik vállalták, hogy bővítik szakmai tudásukat és új szakképzéseket szereznek, a támogatásból ösztöndíjat, útiköltség és tandíj költség térítést kaphattak. A projekt megvalósulásával, a képzéseknek köszönhetően könnyeben szervezhető meg a betegellátás, csökken a gyógyító orvosok leterheltsége, és csökken a hiányszakmának minősülő munkakörök aránya. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósult meg.

A Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet részére az egészségügyi szakdolgozók továbbképzését célzó pályázat biztosított lehetőséget a betöltetlen intézményi hiányszakmának minősülő munkakörök arányának csökkentésére. A kórház a pályázaton 156 millió forint vissza nem terítendő támogatást nyert el.

A pályázati előírások szerint a pénzt a kórházi dolgozók továbbképzésére kellett fordítani. Ebből az összegből került kifizetésre 55 szakdolgozó és 7 orvos továbbképzésének költségei. A támogatás finanszírozta a tandíjakat, vizsgadíjakat, és a képzéseken való részvételhez az útiköltséget. A képzések

ideje alatt a támogatás lehetőséget adott arra, hogy a képzésben résztvevők ösztöndíjban részesüljenek, valamint hogy távollétükben őket helyettesítők pót bérezést kapjanak.

A program lezárásával a szakdolgozók az alábbi szakmákban tettek sikeres vizsgákat: aneszteziológiai szakasszisztens, betegkísérő, boncmester, egészségügyi kártevőírtó, endoszkópos szakasszisztens, epidemiológiai szakápoló, felnőtt intenzív szakápoló, fertőtlenítő-sterilező, hospice szakápoló, műtéti szakasszisztens, műtőssegéd-gipszmester, nukleáris medicina szakasszisztens, pszichiátriai szakápoló és gyógyfoglalkoztató, sürgősségi szakápoló.

Az részvevő orvosok a meglévő képzettségük mellé az alábbi szakterületen végeztek el licenc képzéseket és tettek sikeres záró vizsgát: diabetológia, szülészeti-nőgyógyászati ultrahang-diagnosztika, felnőtt transoesophagealis echokardiográfia, palliatív orvoslás.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában