rendvédelem

2021.10.06. 07:00

Új, az országban egyedülálló rendészeti program indult Gyöngyösön

Hétfőn indult Gyöngyösön a Szomszédom a ­felügyelő nevű program, az országban egyedülálló, innovatív rendészeti megoldás. A városrendészet célja, hogy új szemlélet bevezetésével még szorosabb bizalmi kapcsolatot alakítson ki.

Szabó István

A program elindításának célja, hogy a városrendészet az erőit ne a bűnözők üldözésére, hanem a bűnesetek megelőzésére fordítsa, jelentette ki Ferenczy Dániel, a szervezet igazgatója. Mint mondta, a szubjektív biztonságérzet növelése érdekében mind a tíz választókörzet kvázi saját rendészt kap a már meglévő állományból. A kiválasztott rendészek az átlagosnál magasabb fokú helyismerettel rendelkeznek, így a problémák is hamarabb felszínre kerülnek.

– Egy-egy jogellenes cselekmény ismertté válásával kapcsolatban régóta probléma, hogy sokan előbb posztolnak a Facebookra, mintsem értesítenék az illetékes hatóságokat. Vannak, akik a bürokratikus eljárásoktól zárkóznak el, s nem tesznek feljelentést. Így nem válnak ismertté a jogsértések, nincs következménye az elkövető tettének. Olyanok is akadnak, akik struccpolitikát alkalmazva nem vesznek róla tudomást, ha problémát látnak. Bízunk benne, hogy az új program hatására megfelelő lesz az információáramlás, a bejelentések hiányából fakadó látencia csökken, erősödik a társadalmi felelősségvállalás és növekszik a közbátorság – részletezte Ferenczy Dániel.

A kiválasztott rendészek átlagosnál jobb helyismeretük révén a gondokról hamarabb tudomást szerezhetnek Illusztráció: Czímer Tamás / Heves Megyei Hírlap

Az igazgató arról is beszélt, hogy mától minden választókörzetben lakossági fórumot tartanak az adott területi rendész részvételével, aki személyesen bemutatkozik a lakóközösségnek. A beszélgetések alatt reagálhat a helyiek észrevételeire. Számukra jogi felvilágosítást adhat, s informálja a körzetben élőket.

– Különösen fontos szempontnak tartjuk a civilek önszerveződő közösségeinek a bevonását a közterületi bűnmegelőzésbe, amelynek bázisszerve a polgárőrség. Ezért gyarapítani kell a helyi polgárőrszövetségek létszámát azokkal, akik szeretnének tenni saját lakókörnyezetük biztonságosabbá tételében. A fórumokon ezért polgárőrtag-felvétel is lesz. A lakóközösségeken belüli problémák felismerésében ugyanis az adott területen élők rendelkeznek a legtöbb információval. A fórumokon részt vevők a határozottabb magatartásukat segítő önvédelmi tanácsokat is kapnak – összegezte Ferenczy Dániel.

Utcafórumok következnek

Hétfőn az utcafórumot a Kinizsi téren 17 órakor kezdték. Kedden az Epres ABC előtt, szerdán a Hattyú téri játszótéren, csütörtökön a Dobó úti sportpályán, pénteken a Jeruzsálem úti játszótér mögött tartják a fórumot, egyaránt 17 órától. Szombaton 10 órától az Olimpia úti parkban, 17 órától a Toronyház játszótéren, vasárnap ­10-től a Hanisz téren, 17-től a mátrafüredi sportpályán várják a lakókat. Október ­11-én a Ringsted úti játszótéren, 12-én pedig a Verseny úti fitneszparkban lesz fórum.

 

Ezek is érdekelhetik