kiállítás

2021.12.03. 10:55

A köztársasági elnök figyelmét is felkeltette az egri egyetem munkája – Fotók

A Planet Budapest 2021 fenntarthatósági szakkiállítás a hét elején nyílt meg. Itt a visegrádi országok 183 kiállítója – köztük az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem – mintegy húszezer négyzetméteren mutatja be a fenntarthatósághoz hozzájáruló termékeit, szolgáltatásait, kutatásait és egyetemi-felsőoktatási képzéseit.

M. H.

– Elkötelezettek vagyunk a fenntarthatóság mellett, az expó kiváló alkalom, hogy megmutassuk ez irányú tevékenységeinket, projektjeinket, gyakorlatainkat – mondta a helyszínen dr. Pajtókné dr. Tari Ilona rektor.

Az egyetemi stand, s az itt folyó munka felkeltette Áder János köztársasági elnök figyelmét is, aki a nyitónapon személyesen tájékozódott a helyszínen a kutatásokról, jelenleg futó, s tervezett projektekről.

Dr. Váczy Kálmán Zoltán általános rektorhelyettes (balról), dr. Pajtókné dr. Tari Ilona és Áder János
Fotó: Szántó György / Heves Megyei Hírlap

Az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem a Planet 2021 Fenntarthatósági Expo és Világtalálkozón a standjánál bemutatja innovatív, illetve versenyképes megoldásait, amelyek valódi választ adhatnak az egyre erőteljesebben jelentkező globális környezeti, gazdasági, valamint társadalmi kihívásokra. A visegrádi országok közös fenntartható fejlődéssel foglalkozó rendezvényének célja, hogy felhívja a közönség figyelmét a kedvezőtlen környezeti, társadalmi és gazdasági folyamatokra, illetve bemutassa, hogy ezek a negatív, az emberiség jövőjét beárnyékoló változások egyelőre még visszafordíthatóak.

Az egri egyetem a mindennapokban is példát mutat, nem csak rendelkezik jóváhagyott egyetemi fenntartható fejlődési stratégiával, de az intézményi infrastrukturális fejlesztések tervezése és megvalósítása során is kiemelt szempont a fenntarthatóság, az intézmény C épülete Magyarország első olyan felújított és közfunkciót ellátó aktívháza amely több energiát termel, mint amennyit fogyaszt.

 

Ezek is érdekelhetik