életmentés

2021.12.03. 07:00

Négylábú járőrtársával mentett életet a lőrinci polgárőr

A Lőrinci Közbiztonságáért Polgárőr Egyesület közgyűlésén vonták meg öt év bűnmegelőző tevékenységének a mérlegét a település polgárőrei. Közülük a kutyás járőrszolgálatot ellátó Pásztor Richárd önkormányzati elismerést érdemelt ki.

Szilvás István

Tizenegy órán keresztül feküdt magatehetetlenül a saját otthona bejáratánál egy idős beteg férfi, aki annak köszönheti az életét, hogy a helyi polgárőrök rátaláltak, s azonnal intézkedtek az egészségügyi ellátásáról. Egyebek között ez a pár hónapja történt eset is példázza, hogy a város lakossága nemcsak a bűncselekmények megelőzésében számíthat a Lőrinci Közbiztonságáért Polgárőr Egyesület tagjaira.

A jelenleg huszonhárom tagot számláló közösség a napokban tartotta meg azt a közgyűlését, amelyen az elmúlt esztendőben, illetve az előző fél évtizedben végzett tevékenységük mérlegét vonták meg. Miután lejárt az egyesület elnökségének öt évre szóló mandátuma, vezetőségválasztásra is sor került. Az elnöki posztot a továbbiakban is a korábban megszűnt önkéntes bűnmegelőző civil szervezetet 2016-ban újjáalakító Pásztor Zoltán tölti be, a helyettese Tóth Sándor lett. A csapat szolgálatvezetői teendőivel pedig ismét Pásztor Richárdot bízták meg, aki eddigi példás szolgálati tevékenységéért a lőrinci önkormányzat elismerő oklevelét érdemelte ki. A kitüntetést Víg Zoltán polgármester adta át a közgyűlésen az arra érdemes polgárőrnek.

A 27 éves fiatalember korábban ifjú polgárőrként kapcsolódott be a sárga mellényesek közösségébe, majd teljes jogú tagként folytatta a szolgálatát, amelyben a kiegyensúlyozott családi háttér is segíti. Ez azért is fontos, mert Richárd havonta 250-300 órát tölt járőrszolgálatban a kollégáival. Van egy négylábú társa, Héra, akivel immár három alkalommal vizsgázott eredményesen az Országos Rendőr-főkapitányság Dunakeszin lévő oktatási és kiképző központjában.

Pásztor Richárd oklevelet vett át Víg Zoltántól Fotó: beküldött

A hűséges járőrkutya részt vett már a gazdájával eltűnt személy felkutatásában, továbbá városi rendezvények biztosításában, valamint számos bűnmegelőző akcióban, amelyet a rendőrséggel közösen tartottak a térségben. Több alkalommal volt már kettőjüknek olyan szolgálatuk, amikor életet mentettek a gyors és szakszerű fellépésükkel. Ilyen volt a már említett eset, amikor a magatehetetlenül fekvő idős emberre találtak rá. Richárd számára emlékezetes maradt az a bűnügy is, amikor úgynevezett unokázós csalókat sikerült azonosítania, amiért az Érdi Rendőrkapitányság munkatársai köszönetüket fejezték ki.

Az elmúlt esztendők során hasonló elismerésben részesítette az eredményes szolgálatot ellátó polgárőrt a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság, továbbá a Hatvani Rendőrkapitányság vezetője, valamint a Heves Megyei Polgárőr Szövetség elnöke is. Mellesleg – mint Richárd elmondta – Héra, a derék négylábú is rendszeresen megkapja a jutalmát: legkedveltebb ajándékának számítanak azok a szabad órák, amikor önfeledten játszhat a gazdájával.

Apja nyomdokában a bűnüldözésben

Pásztor Richárd édesapja huszonhét évig teljesített rendőrként szolgálatot, s a fiú az ő példás életútját szerette volna követni, de a sors átírta a terveit. Ugyanakkor a középiskolában rendvédelmi osztályba járt, s jelenleg biztonsági őrként dolgozik. Öt esztendővel ezelőtt az apjával együtt alakították újjá Lőrinciben a polgárőr-egyesületet, amelyben a szolgálatvezetői, illetve az adminisztrációval járó teendőket látja el. S persze, Hérával együtt részt vesz bűntények felderítésében, s az életmentésben is.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában