Felszólítás

2022.02.23. 07:53

Eltúrnák a romos házakat Bükkszenterzsébeten

A tél elvonultával megkezdték a településen található romos házak eltakarítását.

B. K.

Erre azért volt szükség, mert a szomszédok jelezték, hogy az ingatlanukat veszélyeztették az omladozó falak – tudtuk meg Ortó Szilárd polgármestertől. 

 

Elsőként a Szabadság úton kettő, a Szent Erzsébet úton pedig egy romos épület elbontását végzik el, ezt követően pedig rendbe teszik a telkeket. A község vezetőjétől megtudtuk, hogy legalább tíz–tizenöt olyan lakóingatlan található a faluban, amelyből a tulajdonos már elköltözött, ám azokat zsebszerződéssel, jelképes összegért továbbadták más családoknak, és segítettek nekik a bejelentkezésben. 

 

Mivel a beköltözők a házak állagát nem óvják, azoknak semmilyen módon gondját nem viselik, először felszólítják az illetőket, majd jogi úton kényszerítik ki az ingatlanok jogszerű használatát. A polgármester hozzátette azt is, hogy a szóban forgó épületek többsége jelzáloggal terhelt. Az önkormányzat hiába is tenne vételi ajánlatot, lehetetlen így megvásárolni az épületeket. Mivel a bontással járó költségek több százezer forintra rúghatnak, ezért szeretnék ezeket megelőzni. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában