Paktum

2022.05.03. 10:57

A munkába állást segítik Heves megyében

2016-ban több, mint ezer embert sikerült visszajuttatni a munkaerőpiacra.

M. H.

Domján Róbert, a megyei önkormányzat területfejlesztési osztályának vezetője, dr. Kurucz András, az Agria Térségfejlesztési Nonprofit Kft. ügyvezetője, dr. Kadlott Csaba, a megyei kormányhivatal főigazgatója, dr. Juhász Attila Simon írják alá a megállapodást

Forrás: Gál Gábor/Heves Megyei Hírlap

Heves megyébe 2 milliárd 335 millió forint érkezik, melyet a foglalkoztatási paktumban használhatnak fel arra, hogy 1400 ember jusson munkához – jelentette be pénteken a megyeházán dr. Juhász Attila Simon, a Heves Megyei Közgyűlés elnöke. A paktum célja, hogy a munkaadók igényeit kielégítendő bér- és járulék-, valamint képzési támogatással növelje a foglalkoztatottságot, emellett gazdaság- és befektetés­élénkítő tevékenység is megvalósul.

Ahogy az elnök elmondta, ez a projekt a 2016-ban indultnak a folytatása. Az sikerrel zárult, több, mint ezer embert tudtak visszajuttatni az elsődleges munkaerőpiacra. Új célokat is megfogalmaztak, amelyeket a pandémia, és az azt követő élet, a felgyorsult digitális átállás, illetve a hazánk szomszédságában kialakult háborús helyzet indokolt. Kiemelte, fontos a civil szektorral való együttműködés. Ezt követően a konzorciumi partnerekkel, melyek bevonásával képzési, ­illetve foglalkoztatási programokat valósítanak meg, aláírták az együttműködési megálla­podást.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában