Ötletelés

2022.09.22. 18:21

Az egri DK felszólította a helyi Fideszt, hogy oldják meg a gazdasági válságot

A helyi Demokratikus Koalíció szerint a helyi problémákra nem helyben találnak majd megoldást.

Sz. M. L.

– Hétfőn tartotta alakuló ülését az Energia Veszélyhelyzeti Ideiglenes Bizottság, amelyet a közgyűlési többség azért hozott létre, hogy a politikai szereplők szakemberekkel közösen találjanak megoldást az Eger városát is sújtó energiaválságra. Habár a kezdeményezés fontos, ugyanakkor nem feledteti a tényt, hogy helyben nem lehet a hibás orbáni gazdaságpolitika miatt bekövetkező válságot elkerülni. Egernek kormányzati segítségre van szüksége – fogalmazott közösségi oldalán az egri Demokratikus Koalíció. Majd Dobrev Klára pártjának helyi képviselete lendületes írásában felszólította a fideszes országgyűlési képviselőket arra a munkára, amit egyébként is végeznek.

– Felszólítjuk az egri Fideszt, hogy járjon közben dr. Pajtók Gábor és Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselőknél, hogy kövessenek el mindent, hogy Eger városa több forráshoz jusson, kapjon segítséget. Reméljük, hogy ebben a nehéz helyzetben a Fidesz-frakció arra is nyitott, hogy támogassa a Demokratikus Koalíció javaslatát, miszerint amíg nem zárul le a jogállamisági és a korrupciós ügyek miatt indított eljárás, addig az önkormányzatok közvetlenül kapják meg az uniós támogatásokat, amelyek rengeteg fontos egri fejlesztés megvalósulását jelentené.  Mi, egriek, érezzük, hogy mekkora terhet ró a városunkra az energiaválság és a megélhetési krízis. Mi azért dolgozunk, hogy ennek a hatását a lehető legnagyobb mértékben csökkentsük. A Demokratikus Koalíció helyi szervezetének Eger és az itt élők a legfontosabbak – írták.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában