Időközi választás

2022.10.09. 06:55

Az adok-kapok után a választók majd dönthetnek: ki mond igazat Nagyrédén

Nagyrédén, úgy tűnik, alapvetően eldőlt, mely polgármester-, illetve képviselőjelöltekre lehet szavazni a november 13-i időközi választáson. A névsor alapján, abszurd esetben, akár újra megválaszthatják a magát feloszlató testületet.

Szabó István

A matematikai lehetősége megvan annak, hogy Nagyrédén akár újra megválasztják az augusztusban önmagát feloszlató képviselő-testületet

Forrás: Czímer Tamás/Heves Megyei Hírlap

Fotó: Czimer Tamas

A település képviselő-testülete, mint ismert, augusztus 24-én feloszlatta magát. Az egyhangú szavazás jól mutatta, hogy grémium tagjai belátták, az egyetértés teljes hiánya miatt a további közös munka nem lehetséges. A volt hét fős testületben a Balázs József, Balázsné Kelemen Erika, dr. Kovács István és dr. Tóth Eszter Enikő alkotta, 2019 óta szavazattöbbséggel bíró négyes megítélése a feloszláshoz vezető útról éles ellentétben áll Siposné Fodor Judit polgármester, s az őt támogató Csernyik Ottó és Szabad Csaba képviselők véleményével. 

Az álláspontok értéséhez tudni kell, hogy Balázs József 1991 és 2014 között a nagyközség polgármestere volt, azóta e tisztséget Siposné Fodor Judit látta el.    

Balázs József, Balázsné Kelemen Erika, dr. Kovács István és dr. Tóth Eszter Enikő augusztus elsején közzétett nyílt levelükben úgy fogalmaztak, hogy a falu előre haladása, fejlődése jelentősen megrekedt a polgármester folyamatos ellenállása és önös érdekei miatt. A térség települései által elnyert forrásokat elemezve azt látják, hogy a nagyközség az utolsó helyek egyikén kullog. Azt írják, számos alkalommal felhívták a polgármester figyelmét a lehetőségekre, de hozzá nem értése miatt a fejlesztési pályázatok rendre elkerülték Nagyrédét. Eközben a folyamatban lévő nyertes pályázatok felhasználása kínos lassúsággal haladt, amely miatt realitássá vált komoly pénzeszközök visszafizetése. Négyük szerint a polgármester végletesen megosztotta a békés, nyugodt falut, és tette az embereket egymást gyűlölő ellenségekké. Szerintük, aki nem az ő nótáját fújta, azokkal nem volt hajlandó együttműködni. Mint írták, a polgármester a saját maga által választott munkatársaival sem volt képes hosszútávon együttműködni.

Siposné Fodor Judit véleménye szöges ellentétben áll ezzel szemben. Szerinte 2014 és 2019 között bebizonyították, a pénzeket okosan és szabályosan felhasználva lehet jelentős előrelépéseket tenni. Rámutatott, hogy a felelős gazdálkodásuknak köszönhetően a falu kasszája rendben van, vannak tartalékok is, de nem szabad hagyni, hogy ez ismét az ebek harmincadjára jusson. Szerinte ugyanis a korábbi évtizedekben a pénzszórás, a hiteltől hitelig lavírozás vezetett a kongó kasszához, az adósságok felhalmozásához. Kiemeli, hogy az ő vezetésével mindez másképpen történt, sok eredményt elértek, már amíg a szóban forgó négyes többség hagyta. Mint mondta, kényelmes lehet mindig külső támogatásra várni, kapcsolatokban, bizonytalan állami segítségben, politikai hátszélben bízni, ahogy azt a korábbi vezetés tette, de ő a munkában hisz. Siposné Fodor Judit a szavazók támogatásában bízik ahhoz, hogy a településen végre megszűnjön a békétlenség, és vége legyen a haladás ellehetetlenítésének. 

November 13-án a voksaikkal, a nagyrédeiek is elmondhatják a véleményüket a történtekről.

 

A jogok lábbal tiprása történt, vagy inkább háborúság szítása?

 

Balázs József, dr. Tóth Eszter Enikő, dr. Kovács István és Balázsné Kelemen Erika a nyílt levelükben úgy fogalmaznak, hogy Siposné Fodor Judit a felvetéseiket elutasította, indítványaik, előterjesztéseik a testület elé határozathozatalra nem kerültek. Szerintük videófelvételekből megállapítható, hogy a polgármester miként üresítette ki az önkormányzatiság lényegét, és lábbal tiporta a képviselők jogait. Siposné Fodor Judit szerint viszont a feloszlásig többséget alkotó négy képviselő örökös harci kedve keltett háborúskodást. Számára elég lett az érdemi munkát lehetetlenné tevő állóháborúból, ezért szavazta meg ő is a testület önfeloszlatását. Mint mondta, 2015 és 2019 között, amikor az ő oldalán volt a többség, akkor haladt és ütemesen fejlődött Nagyréde.  

 

A jelenlegi jelöltlista

 

Az eddig ismert jelöltek valamennyien függetlenként indulnak. A polgármesterjelöltek: Siposné Fodor Judit és Mészáros Tibor. A képviselőjelöltek: Csernyik Ottó, Szabad Csaba, Kovácsik Krisztián, Tősér Imre, Pál László, Fehér Gyula, Korsós Róbert, Kálmán Miklósné, Balázs József, dr. Tóth Eszter Enikő, dr. Kovács István, Balázsné Kelemen Erika, valamint Kovácsik Tiborné.   

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában