Mókusok

Jó hely a mi udvarunk a mókusoknak. Afféle mókuseldorádó, mókusparadicsom. Szerencsére van belőlük elég, egyelőre nem jártak úgy, mint a fecskék, „akik” az elmúlt években szinte teljesen eltűntek a környékről. Igaz, a mókusok nem vándormadarak, nem kelnek útra, cserébe viszont nem is sorakoznak a villanydrótokon. 

A mókusoknak a mi udvarunkban csupán egyetlen ellenségük van: a macska. Utóbbiból akad szép számmal, az esélytelenség sem gátolja őket abban, hogy újra és újra a tobozzabáló állatkák nyomába eredjenek. Gondolom, fradista macskák lehetnek, magukévá téve a legnépszerűbb hazai csapat mottóját: küzdeni mindig, feladni soha. Persze, a mókusokat ez a legkevésbé sem érdekli. 

A mi mókusainkat csak egyetlen dolog foglalkoztatja: az élni akarás. Ez pedig – mily egyszerű lények! – a menekülés mellett az élelemszerzésben nyilvánul meg. Na jó, olykor kölyköket is nemzenek, de ez náluk legfeljebb rutin, két dióropogtatás közötti elfoglaltság, lehet, hogy még a fejüket is elfordítják közben. A gyomor az, ami mindennél fontosabb. 

A mókusok nem voltak úttörők, de alighanem büszkék rá, hogy létük példaként szolgált a mozgalmi hevületben sosem fáradó vörös nyakkendősöknek, akik hozzájuk hasonlóan vidáman éltek. Mint fent a fán. A mókusok a bibliai példázatban az ég madarai: nem vetnek, nem aratnak, a csűrbe sem gyűjtenek, a Mennyei Atya mégis eltartja őket. Ehhez képest azt a néhány macskát semmiség elviselni. 
 

A mókusok a bibliai példázatban az ég madarai