Életút

2022.11.08. 11:34

A hatvani könyvtár nyugdíjba vonuló igazgatója reméli, méltón folytatta legendás elődje munkáját

Kocsis István utódjának lenni nem lehetett egyszerű vállalás, hiszen az Ady Endre Könyvtár egykori igazgatója legendának, igazi „hatvanikumnak” számított – és napjainkban is számít – a környéken; Sinkovics Erika vállalta a kihívást, s a korábban megszokott színvonalon navigálta az intézményt. Az idő múlását azonban jól jelzi, hogy a közelmúltban ő is nyugdíjba vonult.

Tari Ottó

Sinkovics Erika

Forrás: HMH

S hogy még pár mondat erejéig az analógiánál maradjunk, 1984 igencsak rég volt: az abban az évben születettek ma már anyukák és apukák, akik általános iskolás, sőt meglehet, hogy gimnazista gyermekeik útját egyengetik. Nos, ebben az évben lépett a könyvtárosi pályára Sinkovics Erika, aki így elmondhatja magáról, hogy generációkkal igyekezett megkedveltetni a könyvek szeretetét. 
Ma már nyilvánvaló, hogy egy életre választotta hivatását, aminek szeptemberben hivatalosan vége lett, mivel az igazgatónő az Ady Endre Könyvtárban töltött 38 éve után nyugdíjba vonult. Munkáját többször elismerték, a képviselő-testület legutóbbi díszülésén Pro Urbe díjjal tüntették ki. 

A történések sokszor azt bizonyítják, hogy igenis létezhetnek sorsfordító pillanatok. Sinkovics Erika számára annak idején ilyen volt, amikor a gépjárművezetői tanfolyamon egy könyvtáros mellett foglalt helyet. Amikor padszomszédjának elmesélte, hogy bajzás éveit követően gyógyszerészeti pályára szeretett volna lépni, ám a felvételije nem sikerült, a mellette ülő megjegyezte: a hatvani könyvtárban éppen van egy betöltetlen állás. 

Pontosan 1984. szeptember elsején lépte át az akkor még a Szövetkezet utcában található intézmény kapuját, Kocsis István pedig állást ajánlott számára. Erika ma is jó szívvel emlékezik azokra az időkre. 

– Nagyon sok köszönettel tartozom neki és Fazakas Zsigmondné Marika néni igazgatóhelyettesnek, akik mindenben támogattak – mondja. 

Végigjárta a ranglétrát azt követően, hogy segédkönyvtárossá nevezték ki. Nagyon szerette azt az időszakot, amikor még a „klasszikus” módon működtek a bibliotékák. Igazi pezsgés volt, a felnőttek mellett például iskola után sok diák tért be könyvet keresni, s az olvasók mindig elégedetten távoztak. Napjainkra átalakult a könyvtárosi munka is, de Sinkovics Erika szerint az olvasás sosem megy ki a divatból. 

Természetesen fontosnak tartotta a továbbtanulást, 1992-ben az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola budapesti tagozatán könyvtár-pedagógia szakon főiskolai oklevelet, 2001-ben pedig az ELTE Könyvtártudományi Tanszékén könyvtármenedzsment szakos egyetemi diplomát szerzett. Emellett számos szakmai és nyelvtanfolyamot is elvégzett, szakértőként tizenhat könyvtár szakmai munkájának vizsgálatában vett részt. 

Kocsis István mellett 2001-ben lett igazgatóhelyettes, három évvel később az összevont könyvtár és művelődési ház igazgatói teendőinek ellátásával bízták meg, majd az új igazgató kinevezését követően ismét igazgatóhelyetteseként a könyvtár szakmai munkájának irányítását végezte. A két intézmény szétválását követően 2011-ben nevezték ki igazgatóvá, s összesen háromszor nyerte el az utóbbi megbízást. Szívesen mozog a civil szférában is, tagja a Magyar Könyvtárosok Egyesületének, a Ratkó József Közművelődési Egyesületnek, valamint a Hatvan Városi Értéktár Bizottságnak. 

Az idők során számos rendezvényt hívott életre. Orgonahangverseny-sorozatokat szervezett a Szent Adalbert-templomban, éveken keresztül népdal- és mesemondó versenyt hirdetett az általános- és középiskolai tanulók számára, s az általa kezdeményezett Neves Hatvaniak meghonosításával bemutatkozhattak elszármazott, saját szakterületükön kiváló eredményeket elért tehetséges emberek is. Hivatása során a könyvtár hagyományainak ápolását, de a kor követelményeinek megfelelő modernizálását is fontos célnak tekintette. Számos sikeres pályázat és szakmai fejlesztés kötődik a nevéhez. 

Munkájának egyik legnagyobb pozitívumaként tartja számon, hogy számos mű szerzőjét vendégül láthatták. A legbüszkébb talán arra, hogy kedvencével, Kányádi Sándorral személyesen is beszélgethetett, sőt Hatvanban megünnepelhették az erdélyi költőóriás nyolcvanadik születésnapját is egy szép nagy tortával. 

Mint írtuk, munkáját többször elismerték. 
– Nagyon jó érzés, ha megbecsülik az embert. Mindez persze nem valósulhatott volna meg a kollégáim nélkül, akikre mindig számíthattam – mondja. 

Nyugdíjas éveit tartalmasan szeretné eltölteni: kirándulással, színházba járással, a baráti kapcsolatok ápolásával, s a sportolásra is fordít majd időt. Ám a könyvtárat nem hagyja maga mögött, mint olvasó és mint volt munkatárs is visszatér, ha kell segíteni a kollégáinak. „Örökre könyvtáros maradok” – zárta gondolatait. 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában