Közösségi tér

2022.11.04. 17:30

Hatvanban a lakosság szavazta meg az új futópálya kivilágítását

Hatvanban elkészült a Zagyva-liget kivilágítása, így sötétedés után is használhatóvá vált a területen lévő fitneszpark, valamint a nemrég átadott futópálya, amiket így este is biztonságban használhatnak a helyiek.

T. O.

Ez a közösségi tér minden napszakban használható

Forrás: Albert Péter/Heves Megyei Hírlap

 Emellett a közelben található „kiserdő” világítását is kialakították. A két helyszínen összesen 240 méter földkábelt fektettek le, valamint nyolc kandelábert helyeztek el. Horváth Richárd polgármester közölte: ezzel ez a terület minden napszakban használható, kikapcsolódásra, sportra alkalmas közösségi térré vált.

– A futópálya kialakításakor már látszott, hogy nagy az érdeklődés, sokan használják majd, de a valóság a várakozásainkat is felülmúlta. Ezért a kivilágítása különösen indokolt volt – fogalmazott.

A városvezető szerint ez a beruházás is jól mutatja, hogy a hatvaniak hasznos és fontos projekteket szavaznak meg a közösségi költségvetés során. Idén az említett mellett elkészült az okos pad, az okos zebra, valamint az iskoláknál a fedett kerékpártárolók is igénybe vehetők.

Jelenleg már a jövő évi fejlesztésekről szavazhatnak a helyiek. Az önkormányzat vezetése ez alkalommal is 100 millió forintot különít el, amelynek felhasználásáról a lakosság dönthet. Az ajánlásokat a postaládákba eljuttatott projektlapon vagy a kozossegikoltsegvetes.hatvan.hu weboldalon lehet benyújtani november 13-áig.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában