A kápolna helyén áll, de az áldozatokra is emlékeztet a kereszt Selypen

Az egykori cement- és eternitgyár szocreál kerítése mellett 2008 óta látható egy feszület, amit Rados László akkori plébános szentelt fel. Az ötlet, hogy ily módon emlékezzenek meg a hajdani kápolnáról, amely a kereszt helyén állt, a Lőrinci Krónika című alapos kiadvány (2012, szerzője Nagy László) szerint egy lokálpatriótától, Tóth Istvántól származik, aki gyermekkorában gyakorta ministrált itt. 

A Lőrinci északi részén lévő egykori Selyp puszta mindig is a település része volt, de szerepe csak a tizenkilencedik század végén értékelődött fel. Ekkor létesült itt a cukor-, valamint a cementgyár (majd pár évtized elteltével a Zsófia-malom), amelyek hamar a környék meghatározó üzemeivé váltak. Rövidesen munkáskolónia alakult ki az üzemek környékén lakásokkal és szociális létesítményekkel, s ez – tekintve, hogy a második világháborúig földrajzilag is különálló településrészről beszélhetünk, amit számottevő méretű mezőgazdasági terület választott el az anyaközségtől – egyfajta identitást adott a heterogén lakosságnak. Heterogént írtunk, mivel a helyieken kívül sokan költöztek ide távolabbi vidékekről, mindenekelőtt a Jászságból és a Felvidékről, a jobb élet reményében. 

A selypi munkások egy ideig a cukorgyári iskolában megtartott alkalmi szentmisékre jártak, mígnem a cementgyár vezetése úgy döntött, hogy ipari kápolnát emelnek az üzem területén. Erre a kocsiszínt szemelték ki, amihez tornyot építettek. Sokan úgy tudják, az imahely korábban istálló volt, de ez téves információ, az istálló a kocsiszín mellett állt. A munkás Szent Józsefről elnevezett kápolnát 1930. március 30-án szentelte fel Kokovay János váci kanonok. A cementgyár igazgatója 1934-ben a kápolnához kis sekrestyét építtetett. 

A Vörös Hadsereg 1944 Mikulásakor érkezett meg Lőrincibe, s karácsonyra már leszerelték és elvitték a harangokat, a berendezéseket, a harmóniumot és a gyóntatószéket, valamint az ajtókat és ablakokat pedig felgyújtották. Csupán néhány szekrényt és faszobrot, valamint oltárterítőt sikerült megmenteni, Széles László plébános szerint ezeket az egyházközség őrzi és nagy becsben tartja. A javakat 1946–47-ben közadakozásból pótolták, heti két alkalommal ismét tarthattak szentmiséket. 

A kommunista vezetésűvé vált üzem 1950-ben a gyár felőli oldalon elkeríttette a kápolnát, s az utca felőli oldalán bejáratot vágtak. Öt esztendő múltán, 1955 őszén pedig jelezték a váci püspökségnek, hogy a gyárnak az új irodaház építése miatt szüksége van a területre. A bontást 1956 tavaszán gyorsan végrehajtották, ám az irodaház csak másfél évtizeddel később épült fel, ráadásul nem is a kápolna helyén, hanem attól jócskán távolabb.