Ecce homo

Ecce homo, azaz, íme az ember. Pilátus ezekkel a szavakkal mutatott a tövissel koronázott Jézusra azon a több mint kétezer évvel ezelőtti pénteken. A zsidók római helytartója kijelentette, semmi bűnt nem talál ebben az emberben. Csak annyit tévedett, hogy Jézus Isten. Akit előtte vasárnap még hozsánnázott a tömeg Jeruzsálemben, de akit aztán pénzért elárultak, még legragaszkodóbb tanítványa is háromszor tagadta meg. Akit a népe nagypénteken megfeszíttetett, és aki az emberi elme számára örökre megfejthetetlen módon feltámadt vasárnap a halálból. Mindez János evangélista megfogalmazásában azért történt, mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. 

Azt mondják, nincs két egyforma ember a földön. Származásunk, alaptermészetünk, neveltetésünk, érdeklődésünk okán természetes, hogy mind másképp látjuk a világot. Isten létezésével kapcsolatban gyakran hallom azt a szkeptikus véleményt, hogy ha látom, majd elhiszem. Én már többször megtapasztaltam az élő Úr segítségét, ezért azt állítom, mindenki, aki hisz benne, meglátja őt. Tudom, nem túl fennkölt, sőt erősen érdekközpontú a hit kérdésének megfogalmazása a következő két mondatban, mégis nagyon igaz: Ha hiszel Istenben, de még sincs, abból semmi károd nem lesz. Ha viszont nem hiszel benne, de mégis létezik, akkor mindent elveszítettél. Nagypénteken jut idő arra, hogy bárki bátran átgondolja ezt. 

(Főoldali képünk illusztráció, forrás: Shutterstock.)