Hív az Egri Vár

2023.04.15. 07:37

Eger a legnépszerűbb célpont a főváros után

Tavaly többen foglaltak, de idén többet költöttek szállásra az első negyedévben.

Szabadi Martina Laura

Turisták az egri várban

Forrás: Berán Dániel/Heves Megyei Hírlap

– A főváros mellett Eger, Pécs, Hévíz és Szeged részesült a legnagyobb arányban a Szallas.hu-n leadott foglalásokból az első negyedévben. A leutazott foglalások száma közel 12 százalékkal elmaradt tavalyhoz képest, igaz most nem is volt hosszú hétvége ebben az időszakban. Ennek ellenére a foglalások bruttó összértéke 6,5 százalékkal nőtt. Egy éjszaka egy főnek átlagosan 14 ezer forintba került, ami közel 22 százalékos növekedés 2022-höz képest – közölte portálunkkal a Szallas.hu. Az első negyedéves eredményeikből kiderült, hogy az ebben az időszakban a belföldi foglalások elmaradnak a tavalyi év ugyanezen időszakához képest.

– 11,8 százalékos csökkenést látunk – részletezte Kelemen Lili, a Szallas.hu sajtószóvivője. – Azt is hozzá kell tenni, hogy tavaly március 15-e hosszú hétvégét hozott, ráadásul négynaposat, ami a COVID utáni éveket követően kiszabadulási lázban tartotta az országot. Ezzel szemben idén a húsvéti hosszú hétvége pezsdítette fel a belföldi turizmust, de ez már a második negyedévre esett – tette hozzá.

A Széchenyi utca Egerben
Forrás:  Berán Dániel / Heves Megyei Hírlap

Wellness és várlátogatás

A Szallas.hu bruttó szobaár bevétele azonban így is 6,5 százalékkal nőtt ebben az időszakban 2022 első negyedévéhez képest. Fejenként egy éjszakáért átlagosan 14 ezer forintot fizettünk, ami 21,9 százalékos drágulást jelent. Inkább a rövidebb utazásokra volt nagyobb arányban igény, az átlagos foglalási hossz 1,9 éj volt, míg az átlagos létszám foglalásonként 2,5 fő. A foglalások 40 százaléka hotelbe szólt, negyede apartmanba, 15 százaléka panzióba, 17 százaléka vendégházba és 4 százaléka pedig egyéb típusú szálláshelyre. Tízből négy vendég wellness-szállást foglalt. Sokan választották a fürdőzést és a várlátogatást.

– Gyula, Hévíz, Hajdúszoboszló és Zalakaros fürdőit tömegek keresték. De az egri vár, a visegrádi fellegvár és a Festetics-kastély is sokakat megmozgatott – mondta Szabó Zsolt, a Szallas.hu Programok és Attrakciók Üzletág vezetője.

Népszerű a vár és programjai
Forrás:  Berán Dániel / Heves Megyei Hírlap

Budapest, Eger és Pécs lettek a dobogósok, ezekre a településekre érkezett a legtöbb vendég a Szallas.hu által. Hévíz, Szeged, Gyula, Hajdúszoboszló, Siófok, Debrecen és Zalakaros kerültek még fel a legvonzóbb települések listájára a foglalási darabszám alapján. Minden ötödik foglalás Észak-Magyarországra szólt, 17 százalék a fővárosba és vonzáskörzetébe, 13 százalék a Nyugat-Dunántúlra és 11,9 százalék a Balatonra. Utánuk a sorban a Dél-Alföld (11,6 százalék), az Észak-Alföld (10,1 százalék), a Dél-Dunántúl (9,5 százalék), a Közép-Dunántúl (6,9 százalék) következik a nagyobb turisztikai régiók közül.

Mi várható a második negyedévben?

A beérkező foglalások mintázata már jobban hasonlít a 2019-es, pandémia előtti időszakéra. A frekventált dátumokra, mint hosszú hétvégék, iskolai szünetek, a vendégek már jóval előbb lefoglalták a szállást, mint a COVID alatt - akkor inkább kivártak. 

– A húsvéti hosszú hétvégére is előbb megindult a foglalás, mint az előző évben, sokáig magasabb szinten álltunk – mondta Kelemen Lili. – A lezárt időszakot látva most 15,5 százalékos elmaradást látunk 2022 húsvétjához képest a foglalások számában, értékében viszont közel 2 százalékos lett a növekedés. Nyárig pedig még két hosszú hétvége is jön. Tavaly a május elseje ugyan vasárnapra esett, így nem volt hosszú hétvége, idén viszont az lesz. A mostani állás szerint május 1-re már valamivel több foglalásunk van, mint a május végi, pünkösdi hosszú hétvégére. Utóbbi viszont már összehasonlítható a tavalyival, időarányosan most 88 százalékkal több előfoglalásunk van.” A nyári vakációról pedig 29 százalékkal többen gondoskodtak már az előfoglalások időarányos összehasonlítása szerintm – tette hozzá.

Minden évben sokan látogatnak el az egri vár napjára is
Forrás:  Berán Dániel / Heves Megyei Hírlap

Ezek voltak a legkeresettebb belföldi úti célok a magyarok körében idén, az első negyedévben:

1. Budapest

2. Eger

3. Pécs

Népszerű turisztikai attrakciók a Szallas.hu adatai szerint:

● Gyulai Várfürdő

● Egri Vár

● Hévízi Tófürdő

● Hungarospa Hajdúszoboszló

● Cserkeszőlő Fürdő és Gyógyászati Központ

● Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő

● Visegrádi Fellegvár

● Miskolctapolca Barlangfürdő

● Festetics-kastély

● Cascade Barlang és Élményfürdő

● Zalakarosi Fürdő

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában