Szakma

2023.04.27. 16:21

Lányok vették birtokukba a gyöngyösi campust + fotók

Bátran választhatnak férfiasnak tartott szakmát a lányok, ha úgy érzik, az áll hozzájuk a legközelebb.

Sz. Sz. I.

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem gyöngyösi Károly Róbert Campusa is csatlakozott a Lányok napja országos rendezvénysorozathoz. Az általános- és középiskolás diákok csütörtökön három plenáris előadáson, majd ezt követően forgószínpad-szerűen, interaktív programokon vettek részt öt csoportban. A részletekkel kapcsolatban Nagy Réka, a campus kommunikációs munkatársa elmondta portálunknak, hogy a Berze Nagy János Gimnáziumból, a Vak Bottyán János Katolikus Műszaki és Közgazdasági Technikumból, az Északi ASZC Mátra Erdészeti Technikum, Szakképző Iskolából, valamint a Kisnánai Szent Imre Általános Iskolából 47 diák érkezett a gyöngyösi rendezvényre.

– A Nők a Tudományban Egyesület országos rendezvénysorozatához igazodva a gyöngyösi campus programjának is az volt a célja, hogy segítsen a pályaválasztásban azáltal, hogy bepillantást enged néhány szakmában és tudományterületen a kulisszák mögé. A lányok a program előírásainak eleget téve minden állomáson női előadókkal, egyetemi oktatókkal és a gyöngyösi campus volt hallgatóival találkoztak. Mielőtt azonban a szervezők eleget tettek volna ennek a Lányok napi szabálynak, Dr. Zörög Zoltán, a campus főigazgató-helyettese megnyitotta a rendezvényt. A program elején a lányokat három előadás várta: dr. Domán Szilvia egyetemi docens azt a kérdéskört járta körbe, hogy miért érdemes tanulni. Utána dr. Demszky Alma Míra egyetemi docens arról beszélt, hogy a nőiesnek tartott szakmákban a férfiak is lehetnek sikeresek éppúgy, mint a férfiasnak tartott szakmákban a nők. Bárdi-Szeberényi Rita, a campus volt hallgatója, a Proftec Számítástechnikai és Kereskedelmi Kft. weboldal készítője és fejlesztője, az online marketinges és értékesítői téren szerzett szakmai tapasztalatait osztotta meg a fiatalokkal. Ezt követően a lányok öt csoportban öt állomást jártak végig. Dr. Bélteki Ildikó egyetemi adjunktus, Dr. Láposi Réka egyetemi docens, valamint Dr. Tury Rita egyetemi adjunktus a növénytermesztéssel kapcsolatos kutatások világába vezette a diákokat, valamint beszéltek a levegőben szálló virágporokról és pollenekről is. Dr. Domán Szilviánál próbára tehették magukat egy logókvízen, valamint hallhattak a márkázás szerepéről is.

Dr. Kovács Gyöngyi egyetemi adjunktus kalauzolásával megismerkedhettek a Föld legkülönlegesebb ételeivel, valamint a gasztronómiával, mint kutatási területtel. Az is kiderült, milyen szerepe van a robotoknak az oktatásban –  erről már a a campus volt hallgatója, Kissné Ónodi Zsuzsanna, a Rubin Informatika Zrt. szoftvertesztelője beszélt. Jómagam a Társas-utazás nevű állomáson egy társasjáték segítségével igyekeztem új és érdekes információkat átadni az iskolásoknak – foglalta össze portálunknak a nap eseményeit Nagy Réka.

A nap folyamán a programtartók kivétel nélkül arra bíztatták a lányokat, hogy amennyiben nőként egy, a társadalom által férfiasnak tartott szakma iránt érdeklődnek, és úgy érzik, hogy az állna hozzájuk a legközelebb, legyenek bátrak, vágjanak bele és merjék megvalósítani az álmaikat, tette hozzá Nagy Réka.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában