2023.05.28. 14:16
Háborús hősök felújított síremlékét szentelték fel Tiszanánán + fotók
II. világháborús hősökre emlékeztek pünkösdvasárnap, a Hősök emléknapján, Tiszanánán.
Koszorúzással emlékeztek
Forrás: Beküldött fotó
– Megtiszteltetés ma itt állni, a Szentlélek eljövetelének ünnepén, egyben május utolsó vasárnapján, a Hősök emléknapján. Azokra a magyar katonákra emlékezünk, akik történelmünk során az életüket áldozták a hazáért, Magyarország szabadságáért, függetlenségéért és fennmaradásáért – mondta Ignácz Balázs Heves vármegye főispánja vasárnap délelőtt a tiszanánai katolikus templomban, amelynek kertjében felújított katonasírokat avattak fel.
Tiszanána mellett esett el az a két magyar katonatiszt a II. világháborúban, kiknek sírhelyét az elmúlt időszakban a helybeli Ballók István kezdeményezésére közadakozásból újították fel a falu templomkertjében. Horváth Lajos és Laczkó Gyula hadnagyok nem Tiszanánai lakosok voltak. Családjukat hosszú keresés után sem sikerült felkutatni. Ez megmutatja a helyi közösség elkötelezettségét, hiszen családi kötődés nélkül is fontosnak érzik a sírhelyek ápolását, derült ki a vasárnapi ünnepségen:
– Tiszanánán nincs szükség törvénybe iktatott kötelezésre emlékmű felállításáról, hiszen itt a lakosság mindig is fontosnak tartotta nem csak saját egykori katonáinak emlékezetét, de elkötelezetten gondoskodtak azon katonák nyughelyéről is, akiket itt temettek el – hangsúlyozta a főispán beszédében. – Ma, amikor a két magyar tiszt sírja helyi összefogással ismét méltó nyughellyé vált, nem csak Horváth Lajos és Lackó Gyula hadnagyokra emlékezünk, hanem tisztelgünk mindazok előtt, akik életüket áldozták a haza szolgálatában. Ahogy az egyik gyakori hősi sírvers mondja: „Senki nem tölt be szebben földi célt, mint ki holtával hazájának élt" – tette hozzá.

A római katolikus templomban tartott Hősök napi megemlékezést követően a sírhelyeknél Bozsákovics László alezredes, Heves Vármegyei Területi Védelmi Bizottság titkára mondott beszédet.