Megfiatalodás

Az elmúlt hétvégi gyermeknap legszebb hozadéka az volt a számomra, hogy pár órára sok évet fiatalodtam. Reggel még a szokásos váll-, illetve derékfájás közül az utóbbival ébredtem, és két kávé gyors felhajtása után is alig tért vissza belém az élet. Déltájban megérkeztünk a lassan négyéves lányunokámékhoz, akinek két hete született kisöccse. Délután kimentünk a kőhajításnyira húzódó kerékpárútra, bejáratni a kislány új rollerjét.

Legtöbbször már futva sem értem utol, de egyszer csak váratlanul megállt, és fülelni kezdett. Amikor mellé értem, az út menti árok felé mutatott, és kérdően nézett rám. Hangos tücsökciripelés hallatszott a fűből. A hang felé léptünk, leguggoltunk. Azt vettem észre, hogy a kisgyermekekre jellemző pózban vizsgálódok én is a rovar után, és a hétköznapi rágódnivalók helyett már csak az jár a fejemben: vajon hol lehet a hang gazdája? 

A nap sütött, hófehér felhők úsztak az égen, a tücsök rendületlenül muzsikált. Na, hogy tetszik? – néztem az unokámra, aki azzal a komolysággal válaszolt, ami kijár a rendkívül érdekes dolgoknak. Szép – felelte, és felcsillanó szemekkel hozzátette: Ugye, hazavisszük az öcsinek?! Próbáltam kibúvót keresni, hogy egy tücsök a mezőn lakik, nem gyerekszobában, meg hogy mit szól majd a rovar anyukája, ha nem megy haza időben. De már semmi sem menthetett meg attól, hogy unokabolond nagyszülőként teljesítsem a gyermeki követelést: Keressük meg, papa! Talán mondanom sem kell, nem úgy voltunk öltözve, hogy a friss fűben négykézláb kússzunk-másszunk. Már nem emlékszem, meddig kutattuk a tücsköt, mert megállt az idő. Észre sem vettem, hogy én is apró gyermekké fiatalodtam, mint az unokák. Végül nem találtuk meg a tücsköt, a muzsikálás is abbamaradt. Hazament a mamájához, állapítottuk meg, és felkerekedtünk. 

Hazafelé úton már majdnem ismét felnőtté váltam, mert végignéztem az öltözékünkön. Mindkettőnk térdén fűzölden virított a nadrág, némi sárfoltok tették még anyaszomorítóbbá a látványt. Már-már nekiálltam volna a lehetetlennek, kezdeni valamit a fűfoltokkal, de a kislány megszólalt: Szép volt a tücsök. És tényleg: csak ez a lényeg. Kéz a kézben, a rollert tolva értünk haza, mint két gyerek. Naponta szükség lenne a gyermekké fiatalodásra, hogy a világ ne marjon maradandó sebeket a lelkünkbe a hétköznapokban.