Jegyzet

2023.06.29. 08:00

Mit szólnak?

Fekete-Vadászi Erika

Falun gyakran hallani azt a szófordulatot, hogy „De hát mit szól majd ehhez a szomszéd?” 

Nekem is a fejemben csengenek nagymamám szavai, hogy a virágoskertet egyébként is, de az augusztusi búcsúra mindenképp rendbe kell tenni, és hallottam már olyat is, hogy azért kell ablakot pucolni, mert hát mit fognak szólni a falubeliek, ha koszos. Tapasztalataim szerint azért érdemes lemosni az ablakot, hogy kilássunk rajta, és azért nem árt néhány hetente gazolni, hogy végül ne térdig érő fűben kelljen megtalálni a zöldségeinket, virágainkat. Engem inkább ezek motiválnak, nem az, hogy mit szól majd a szomszéd vagy bárki más. 

Az elmúlt hetekben nem volt alkalmam a kerttel foglalkozni, az eső pedig csak esett és esett, a gazok pedig csak nőttek és nőttek. Gondoltam, ha nagymamám látná a kertünket, biztosan fogná a fejét szegény, hogy milyen hanyag vagyok, és elsütné, hogy mit szólnak majd ehhez a falubeliek. Gyakran eszembe jut, vajon van-e valaki, aki tudja, mit szólnak a szomszédok, ha nem tiszta az ablak, vagy gazos a vetemény? 

Én nem tudom, ugyanis senki nem csengetett be, hogy szóvá tegye, milyen rendezetlen a kiskertem. Sőt, bármilyen meglepő, senki nem is állt neki helyettem gyomlálni. Arra azért nem fogadnék, hogy szóvá sem tették a hátam mögött, de az ilyesmivel már jó ideje nem törődöm. Már régen rájöttem, hogy nyugodtabb az élet, ha nem foglalkozunk azzal, mit gondolnak rólunk mások. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában