2023.08.22. 16:58
Bagolyfiókákat, kis gólyákat is mentett a Bükki Nemzeti Park
Közzétettek egy beszámolót arról, hogy mikor kell megmenteni a kismadarakat.
– A tavasz és a nyár folyamán igazgatóságunk számos lakossági megkeresést kap mentésre szoruló madarakról, fiókákról. Ez idén sem volt másképpen. Örömmel tapasztaltuk azonban, hogy egyre több jó szándékú bejelentő vette igénybe a honlapunk segítségét is, mielőtt felvették velünk a kapcsolatot. – tette közzé Facebook oldalán a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság.
– Nagy volt a forgalom a hivatalos mentőhelyünkön: bagolyfiókák, gólyafiókák, énekesmadár fiókák, sérült és mentésre szoruló madarak kerültek hozzánk. Az idei szezon végével a honlapon majd részletesebben is beszámolunk a mentőállomás életéről, addig viszont megosztunk pár fotót a hozzánk került madarakról. – osztották meg.
A honlapon közzétett anyag szerint fontos tisztázni, hogy hol találták a madarat,veszélyben van-e az adott helyen és meg kell figyelni, hogy mentésre szorul-e. Mint írták, nem kell megmenteni a tollas fiókákat ha elugrálnak előlünk látható sérülésük nincs, illetve akkor sem kell segíteni a kismadaraknak ha jó kondícióban vannak, táplálkoznak, elszállnak vagy elmenekülnek.