Turizmus

2023.08.02. 13:55

Drágult ugyan, de még mindig a Tisza-tónál a legolcsóbb a nyaralás

A turisztikai attrakciók közül az Egri Vár, a Szalajka-völgy, a Szépasszonyvölgy a legkelendőbbek közt.

Molnár Helga

Sarud, Szabadstrand a Tisza-tónál

Forrás: Berán Dániel/Heves Megyei Hírlap

Vegyesek a tapasztalatok idén nyáron a belföldi turizmusban, de van egyértelmű nyertese is a szezonnak a Szállás.hu foglalási adatai szerint. Az utazási kedv jelen van, viszont alkalmazkodunk a helyzethez, például közelebbi, olcsóbb szállást választunk és rövidebb időre foglalunk. Összesítésben továbbra is Siófok a legkedveltebb úti cél a vakáció idején a magyarok körében, ezt követi a sorban Hajdúszoboszló, Budapest, Eger és Gyula. A foglalások negyedét júniusban és júliusban is SZÉP-kártyával fizették.

Kérdések kereszttüze övezi az idei nyarat, hogy alakulnak az árak, hova utaznak a magyarok, utaznak-e egyáltalán, mi a sláger az idén. A Szállás.hu foglalási adatai szerint az eddig beérkező nyári foglalások 19 százalékkal maradnak el a tavalyihoz képest, és jelenleg 5 százalékkal a 2019-es nyári szint alatt állnak.
– 2022-ben erős, robbanásszerű kereslet volt a nyári szezonra, hiszen azt megelőzően a pandémia előtt korlátozott lehetőség volt utazni – mondta Kelemen Lili, a Szállás.hu sajtószóvivője. Akkor óvatosabb volt az előfoglalás, a nyár előtt viszont kiugró volt a kereslet. Idén ugyan előbb kezdték el foglalni a vakációhoz a szállást, viszont a szezonhoz közeledve laposabb maradt a keresleti görbe.

– Mindezek ellenére van a szezonnak egyértelmű nyertese is, Visegrádon közel 10 százalékkal nőtt a nyári foglalások száma. A korábbi válsághoz hasonlóan az látszik, hogy az utazásról – legalábbis egyelőre 1– nem mondanak le tömegesen, inkább alkalmazkodnak a helyzethez, például közelebbi, olcsóbb szállást választanak és rövidebb időre foglalnak – avatott a részletekbe a sajtószóvivő, és arra is kitért, mi lehet az oka Visegrád fellendülésének a Szállás.hu-n. A Dunakanyar településeinek népszerűsége a természeti adottságok mellett valószínűleg a főváros közelségével is magyarázható.

Ugyan a Szállás.hu-s foglalások tekintetében Visegrád nőtt legnagyobb mértékben százalékosan, időarányosan tavalyhoz képest, ez nem azt jelenti, hogy ez a város a legnépszerűbb település idén, a nyári, belföldi település toplistán a 21. helyen áll. Összesítésben továbbra is Siófok a legkedveltebb úti cél a vakáció idején a magyarok körében, ezt követi a sorban Hajdúszoboszló, Budapest, Eger és Gyula. Régiós szinten az előző évek nyári trendjeihez hasonlóan a Balaton a legnépszerűbb, mostanra minden 3. nyári foglalás ide szól, míg egy hónapja még csupán minden ötödik foglalás volt balatoni.
– Az elmúlt hetek kedvező időjárása élénkítette a foglalási kedvet, ez már júliusban is meglátszott, és hatással volt az augusztusi előfoglalásokra is – mondta a sajtószóvivő.

Idén nyáron az éjszakánkénti átlagár egy ember részére Budapesten és vonzáskörzetében a legmagasabb, 14 ezer 400 forint. Ezt követi a Balaton 12 ezer 500 forinttal és a Nyugat-Dunántúl 12 ezer forinttal. A fő turisztikai régiók közül a Tisza-tó a legolcsóbb, itt jelenleg átlagosan 9 ezer 311 forint egy ember részére egy éjszaka szállás. Ahogy az árak is széles skálán mozognak, úgy az árváltozás mértéke is. A legkisebb drágulást a Közép-Dunántúlon és a Balatonon láthatjuk, míg Budapest és vonzáskörzetében 25 százalék feletti a drágulás. 20 százalék felett nőttek az átlagárak az Észak-Alföldön, a Dél-Dunántúlon és Észak-Magyarországon is. Százalékosan nagyobb léptékű a drágulás a Tisza-tónál, mint a Balatonnál, előbbinél 16,5 százalékos, utóbbinál 15,3 százalékos a változás. A mérsékelt balatoni drágulás fő oka, hogy a tavalyi évben már jelentős áremelkedés történt ebben a régióban. Idén a Velencei-tó drágult legkevésbé a vízparti régiók közül, itt kicsivel több mint 11 százalékos az áremelkedés a nyárra vonatkozóan, ez átlagosan ezer 200 forintos drágulást jelent a fő/éj ár tekintetében.

A legkeresettebb szállástípusok közül pedig a hotelek átlagára a legmagasabb, egy főnek egy éjszaka itt átlagosan 20 ezer 600 forint. A panzió esetén 11 ezer 400 forint, az apartmannál 9 ezer 100 forint, míg a vendégházaknál 8 ezer 800 forint.

Virágosítás Egerben
Virágosítás Egerben 
Forrás: Berán Dániel/Heves Megyei Hírlap

A szállástípusok közül a nem hotel típusú szálláshelyek a foglalások 74 százalékát teszik ki (igaz, ez az előző években is hasonlóan alakult), közülük is az apartman a legkeresettebb (32 százalék). A hoteleknél egyébként közel 22 százalékkal maradnak a 2022-es szint alatt a Szállás.hu foglalásai, míg a nem hotel szektor esetén 18,5 százalékos a visszaesés. Az utazás tervezése során a Szállás.hu felületén számos szűrő segíti a vendégeket a keresés pontosításához. Ezek közül a nyári érkezési dátumra végzett keresések során a félpanzió, a reggeli, az önálló ház, a medence, az előlegfizetés nélkül foglalható szálláshely és az apartman konyhával szűrőket használták a leggyakrabban, de a SZÉP-kártyás fizetés szűrő is népszerű. A foglalások negyedét júniusban és júliusban is SZÉP-kártyával fizették, és 7 százalékkal többen használják ezt a fizetési opciót a tavalyi nyárhoz képest. A turisztikai attrakciók közül az Egri Vár, a Szalajka-völgy, a Szépasszonyvölgy, a Cserkeszőlő Fürdő és Gyógyászati Központ és a Hajdúszoboszlói Gyógyfürdő a legkelendőbbek Szabó Zsolt, a Szállás.hu Programok és Attrakciók Üzletág vezetője szerint.

A Szállás Group belföldi akciós csomagajánlatait értékesítő Maiutazas.hu és Szállásguru.hu adatai szerint idén 26 százalékkal több akciós ajánlat érhető el a nyáron tavalyhoz képest, a kedvezmények mértéke átlagosan 23 százalék körüli. A kuponok értékesítési statisztikái szerint Észak-Magyarország iránt a legnagyobb a kereslet, és Demjén viszi a prímet a települések közül.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában