Bőgnek

Szeptember első felében még észre sem lehetett venni, hogy vége a nyárnak. Kétségtelenül jobb hangulatuk van az embereknek, ha süt a nap, mintha egész nap esne, és persze az sem baj, ha nem kell megfagyni. Azért a magam részéről a 35 fokokból bizony már elég volt. 

Szeretem az őszt. Sárgulnak a falevelek, hűvösek az esték és érik a szőlő, ennyi már megfelelő is lenne, de még számos szépséget tartogat magában ez az évszak. Amikor kirakom az őszi díszeket a házba, és amikor megsütjük az első sütőtökös muffint, bontogatjuk a forró gesztenyéket, akkor elfog egy olyan jó érzés, amit csakis az esztendőnek ebben a szakaszában tudok előidézni. Biztosan ez is az ősz varázsa. 

Néhány éve ilyenkor egy egész órát kocsikáztunk, hogy szarvasbőgést hallgassunk egy szervezett túra részeként, és bár ott azt mondták, hogy csak napnyugtakor és csak bizonyos helyeken lehetünk fültanúi ennek a különlegességnek, másnap csak rájöttünk, hogy a falunk végében fényes nappal is bőgnek. Sötétedéskor nyilván hangulatosabb, így azóta már jó néhányszor felmentünk esténként a közeli dombunkra, hogy meghallgassuk az erdei agancsosok sajátosan érdekes hangját. 

Tényleg izgalmas néma csendben figyelni, vajon felbőgnek-e, s ha igen, merre. Néha egészen közelről hallani a szarvasokat, így az még lenyűgözőbb. Olyan apróság ez, ami nem kerül pénzbe, könnyen elérhető, mégis hatalmas élményt jelent, hogy részesei lehetünk az erdő különlegességének. 

(Főoldali képünk illusztráció, forrás: Shutterstock)