Mesék

Nem olvasunk meséket, pedig nagyon kéne. Felnőttként is. Persze, a megtapasztaláson alapuló reménytelenség fakasztja a kívánalmat, visszalépni kettőt az időben, elővenni diafilmeket és megfakult könyveket. Nemigen lesz már ilyen, csak elvétve: a családban marad, ha mégis megszületne a pajzán gondolat. Vannak mesék, amiket felnőtteknek írtak. Gyerekként ért a felismerés, elveszve Elek apó és a Grimm fivérek történeteiben, ám borzongva Andersentől. A kis gyufaárus lány szomorú históriája nem unokáknak való, jó szívvel nem ülnék eléjük, hogy olyan világot fessek, ahol mezítláb taposta a havat a gyermek. Meseviláguk legyen csak csillámporos, tele jósággal, amely mindig győz a gonosz felett – amikor kilépnek belőle, úgyis más lesz a valóság. Majd ha felnőnek, velük együtt felnő a rút kiskacsa is, akiből aztán vagy hattyú lesz, vagy nem, ha netán átveri a genetika. Tükörképe jó ideig visszanevet a tó feszülő felszínéről, ám ha kiállja a bátorságpróbát, amit az idő lomhasága csak ideig-óráig tesz nehézkessé, a tömegmassza kedve elmegy a nevetéstől. Jobb lesz, ha visszasorakoznak a baromfiudvarba, ott a helyük, jó munkásemberként kiváló kotlós válhat belőlük. Osszák be kárörömüket, ki tudja, meglepi-e még őket az élet hasonló csemegével. Tehát szomorúság a köbön, még a mesékben is, de azért nem kerülhető meg a valóság: a legkisebb fiú többnyire magányos harcos, akinek a mesét kitalálták – sikerélmény a mesékből tájékozódóknak –, a rossz pedig az, akit rossz oldalra állít a tömegigény. Boldogulásuk záloga az az erő, amit akkor is megtalálnak, ha máshoz nemigen értenek. Érzék tehetség híján, és szándékosan nem mondom a szót, hogy karrier. 
Csak hát a mesék többnyire előbb véget érnek, mint a történet maga. Lakodalom hetedhét országon, túl az Óperencián, hát nem álomszerű? Ásó, kapa, nagyharang legfeljebb valamikor, a láthatatlan jövőben, de akkor sem a szociális otthon karnyújtásnyira lévő pánikgombja alatt. Nem biza! A meseírók nem látnak ily messzire, nekik a happy end után nincs sok mondanivalójuk. Így a gyufaárus lány még ma is él talán, éppen az idén tölti a kétszázat, és a hattyúvá nemesült rút kiskacsa is ott úszkál saját árnyéka felett, ha csak nem lőtte le valamely négydioptriás erdőkerülő. 

(Főoldali képünk illusztráció, forrás: Shutterstock)