2023.11.12. 12:00
A szociális munkásokat ünnepelték Lőrinciben + fotók
Lőrinciben együtt ünnepelték a szociális munka napját a szociális ellátó és gyermekjóléti intézmény dolgozói, valamint a képviselő-testület tagjai.
A nehéz hétköznapok után a szociális munkásoknak jól esik egy kis ünneplés
Forrás: Tari Ottó/Heves Megyei Hírlap
Ha Lőrinciben valaki azt a betűszót hallja, hogy SZEGYI, azonnal a Bem utcai létesítményre gondol. Az egykori könyvtárral átellenben lévő épületben (a hajdani zsinagóga helyén, ahol később tűzoltószertár, majd terményraktár is volt) működik ugyanis a szociális ellátó és gyermekjóléti intézmény – innen a rövidített elnevezés –, amelynek munkatársai bőven kiérdemlik a megbecsülést. Ez volt az indítéka annak, hogy a szociális munka napjára, november 12-ére készülve a városvezetés tagjai úgy gondolták, személyes jelenlétükkel is kifejezik elismerésüket.
Az Országgyűlés 2016 decemberében döntött arról, hogy november 12-ét a szociális munka napjává nyilvánítja, aminek célja, hogy ráirányítsa a figyelmet azokra a szakemberekre, akik az év minden napján segítik, gondozzák segítségre szoruló honfitársainkat. Annak a munkának az elismeréseként, amelyet a szociális, a gyermekjóléti és a gyermekvédelmi szolgálatokban dolgozó munkatársak felkészülten, elkötelezetten és magas szakmai színvonalon végeznek.
A lőrinci intézmény csaknem húsz dolgozóval végzi tevékenységét, miközben egyes területeken – társulási formában – térségi feladatokat is ellát. S bár a körülmények kiválóak, a feladat embert próbáló, hiszen hozzájuk tartozik egyebek közt a mátravidéki erőműi huszonegy férőhelyes idősek otthona – ahol igencsak jellemző a túljelentkezés –, a házi segítségnyújtás és gyermekjóléti szolgálat.
A SZEGYI munkájának a nehézségei mellett vállalásuk fontosságát hangsúlyozta Víg Zoltán polgármester is. Kifejtette: a gesztor önkormányzat – csakúgy, mint a társulásban részt vevő többi település – méltányolja az intézmény erőfeszítéseit. Ennek a bizonyítéka az is, hogy a takarékos gazdálkodás eredményeként karácsonyra a lőrinci képviselő-testület rendelkezésére áll az az összeg, amiből jutalmat fizethetnek a dolgozóknak. Ennek mértéke egyelőre pontosan nem ismert, de valószínűsíthető, hogy a munkatársak egyhavi fizetéséhez közelít.
Anducska Mónika intézményvezető elmondta: az egységeikben működő feladatokat a dolgozók a legnagyobb tisztelettel, empátiával és szakértelemmel végzik, annak ellenére, hogy olykor előfordul a feléjük tanúsított ellenséges magatartás. Természetesen ezt megfelelően képesek kezelni, de mint mindenkinek, nekik is szükségük van a megerősítésre, a jó szóra.
– Az, hogy a meghívottak megtiszteltek jelenlétükkel, azt bizonyítja, hogy nem csak a klienskör, hanem azon túl is átérzik ennek a munkaterületnek a fontosságát. Köszönjük! – fogalmazott. – Elmondhatom, hogy a jövőben még több feladatunk lesz, hisz a házi segítségnyújtásban egyre több idős ember gondozására van igény, nemcsak Lőrinciben, hanem társulási szinten is.
Megtudtuk: az idősotthoni elhelyezésre jelenleg 25 fő várakozik, ami az előző évekhez képest kiugróan magas szám. Többségben ágyban fekvő lakóik vannak, hasonlóan a házi segítségnyújtásban ellátottakhoz, ami nemcsak hatalmas lelki erőt, hanem fizikai jelenlétet is kíván a dolgozóktól.
A családsegítők, mint a megnevezés is sugallja, inkább a segítő szerepet látják el. Nap, mint nap olyan élethelyzetekben igyekeznek támaszt nyújtani, ami a családok jobb életminőségére, de akár az akut problémák megoldására ad lehetőséget. A családsegítők szoros együttműködése az önkormányzattal ismert, hiszen a hivatal által biztosított segélyek továbbítása a kérelmezők felé, a hiteles környezettanulmány elkészítése szintén a családsegítők feladata. Új kezdeményezés a „Baba-mama” klub, ami már az első pillanattól nagy érdeklődésre tett szert, ezt szintén a családsegítők szervezték és tették lehetővé a lakosság körében.
– Büszke vagyok minden intézményi dolgozóra, köszönöm a munkájukat, hiszen nélkülük nem fejlődne és működne megfelelően az intézmény – húzta alá Anducska Mónika.