Karácsonyi csodavilág

2023.11.16. 17:23

Barokk körhinta és orgona is érkezik az Eger Adventre

Már épül a karácsonyi forgatag a Dobó téren, de a Szépasszony-völgyben is lesz izgalmas program.

Szabadi Martina Laura

Balról jobbra: Eged Renátó, Mirkóczki Ádám, Soltészné Tarnay Éva és Berényi Tamás a sajtótájékoztatón

Forrás: Huszár Márk/Heves Megyei Hírlap

– A nehéz évek után önmagában sikertörténet, hogy legfontosabb és legszebb rendezvényeinek stabil háttérrel megvalósultak vagy szerveződnek – fogalmazott Mirkóczki Ádám polgármester az Eger Advent sajtótájékoztatóján csütörtökön. – Nyáron még nem lehetett tudni, hogy milyen anyagi hátteret tudunk biztosítani, de a tavalyi forrás közel duplája, 53 millió forint jutott idén az Eger Adventre

A tavalyinál picit többet lehetett álmodni így. ez fontos is a városnak, hiszen az előző évben Egerbe érkezett a legtöbb látogató a karácsonyi időszakban, pedig nagyobb városok nagyobb költségvetésből is készülnek erre a turisztikailag is fontos időszakra. Mától elérhető az egeradvent.hu oldal, itt már böngészhetőek a programok. Célunk volt gazdagabbá tenni a a karácsony előtti időszakot, a várakozást a helyieknek és vendégeinknek is – fogalmazott.

Hozzátette, minden évben hagyomány, hogy készül egri adventi bögre, s ezt mindig jótékony célra árusítják. Idén a Gyermekjóléti és Bölcsődei Igazgatóság Család és Gyermekjóléti Központ iskolai szociális segítőinek valamint az Alapszolgáltatási Csoportok családsegítőinek javaslatára hátrányos helyzetű általános iskolások nyári táborozására fordítják a bögrékből származó bevételt.

Eged István Renátó, a Városgondozás Eger Zrt. ügyvezetője elmondta, mielőtt a karácsonyfa szerdán a Dobó térre érkezett volna megvizsgáltatták, hogy egészséges és biztonságos-e.

– Jövőhét végéig feldíszítjük a karácsonyfát, s folyamatban van a díszkivilágítás felszerelése is. A ősszel felújíttattuk, az adventi vásárhoz faházak is megérkeztek a helyszínre már – részletezte.

Soltészné Tarnay Éva, a Szépasszony-völgyi Vendégvárók Egyesületének elnöke elmondta, hogy ez az időszak jó lehetőség, hogy a borászok találkozzanak a fogyasztókkal.

– Hosszú idő után először idén lesz pincetúra a völgyben, december 9-én. Ez egy izgalmas program azoknak, akik érdeklődnek a borok vagy a borkészítés és a hagyományok iránt. Kézműves foglalkozással is várjuk a családokat, a völgybe – húzta alá.

Különleges bögrék is készültek az alkalomra
Forrás: Huszár Márk/Heves Megyei Hírlap

Berényi Tamás a rendezvényt szervező Agria Film Kft. ügyvezetője elmondta, hogy idén új életnagyságú betlehemet állítanak föl a karácsonyfa mellett, kiemelte, hogy több mint 10 millió forintot eszközbeszerzésre fordítottak, így újdonságok is lesznek idén, például új fényinstallációk is érkeznek.

– Azért kellett a fát behozni már most, mert annyira beépül a tér, hogy erre csak most volt lehetőség . Az újdonságok mellett a hagyományos programok sem tűntek el, a gyerekeknek idén is jégpalotává változik a városháza rendezvényterme minden hétvégén, fellép Malek Andi, Bonbon, Zséda, Farkasházy Réka december 6-án pedig a Mikulás várja a téren a gyerekeket 350 mikuláscsomaggal. Idén is a fénygömb lesz a tér központja, de fedett közösségi térrel is készülünk most, hogy rossz idő esetén is maradhasson a közönség. Érkezik egy orgona, s utoljára majd a barokk körhinta is elfoglalja a helyét a Dobó téren – részletezte. Hozzátette, az adventi programsorozat után sem áll meg az élet: a HÜTTE - Egri Forraltbor Napokkal folytatódik a rendezvény.

Szerdán és csütörtöként helyi előadók, óvodák, iskolák és szervezetek mutatkoznak be. Péntekenként és szombatonként helyi formációk nyitják a programokat: Andörkaver, Aleva Zsófia, Gyuris Luca, The Feelgood Acoustic, Ticket Zenekar és még sokan mások. Esténként híres hazai előadók és zenekarok lépnek fel: érkezik Hauber Zsolt x Bonanza Banzai, Krisz Rudi, Gallusz Niki & Club54, Bon bon, Falusi Mariann & Sárik Péter trió és mások. 

Vasárnaponként, a gyertyagyújtások után olyan nagyszerű előadók fokozzák az ünnepi hangulatot, mint Zséda, az egriek nagy kedvence, Rakonczai Imre, és Szekeres Adrien, aki nem mellesleg Egerben született. Szabó Attila, egri Kossuth díjas művész, a Csík Zenekarból, két alkalommal, két különböző formációval is színpadra lép: a rendezvény nyitó hétvégéjén szintén zenei pályát választott gyermekeivel és más zenészekkel kiegészülve (Szabó Család), a záró hétvégén, pedig nálunk debütál új zenekara, Szabó Attila és Barátai néven. Az Eger Advent hivatalos programjait Agárdi Szilvia zárja, december 23-án.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában