Költözés

Csaknem négy esztendeje költöztünk el abból a házból, ahol felnőttem. Először tartottam tőle kicsit, mert mégiscsak azt a helyet terveztük elhagyni, ahol kicsiként nevelkedtem. De szerencsére nem mentünk túl messzire, hiszen a nagymamám régi házába költöztünk, ahol a gyerekkorom nagy részét töltöttem. Végül is nem tartottam rossz ötletnek. Az érzelmi és mentális búcsú után azonban jött a fizikai munka. Az összepakolás, az áthordás még hagyján, de az új helyen a kirakodás és berendezkedés szinte lehetetlennek tűnt. Összepakolnia viszonylag gyorsan sikerült mindenkinek, a bedobozolás és az elrakás sem volt nehéz feladat. A szortírozás, az átválogatás viszont már annál nehezebben ment. Én az a fajta ember vagyok, aki nem szívesen dob ki olyan tárgyakat, amelyekhez szép emlék köti. Még egy karszalagot is olykor sajnálok kidobni. De egy kis gondolkodás után ezt is sikerült megoldani. Az átpakolás egyik épületből a másikba egyáltalán nem volt nehéz, mivel a munka nagy részét a fuvaros végezte. Aztán a java az új helyen következett. Nem hazudok, hogyha azt mondom, még most is biztosan van valahol olyan doboz, amiből még nem rakodtunk ki. Ilyenkor jön rá az ember arra, hogy mennyi holmija is van igazából. De azért így majdnem négy év elteltével már nyugodt szívvel jelenthetem ki azt, hogy sikeresen költöztünk és még sikeresebben laktuk be az új helyet. Ám az otthon érzése leginkább édesapámnak köszönhető, aki a legtöbb bútorunkat saját kezével készítette. 

(Főoldali képünk illusztráció, forrás: Shutterstock)