Újévi tervek

2023.12.27. 13:10

Jövőre is tovább pezseg majd az élet Besenyőtelken

Besenyőtelken idén is rengeteg program várta az érdeklődőket, s úgy tervezik, jövőre sem lesz ez másként.

Fekete-Vadászi Erika

A besenyőtelki könyvtár is számos programmal készült 2023-ban

Forrás: Besenyőteleki Könyvtár/Facebook

A besenyőtelki könyvtárban egész évben pezsgett az élet. Kristonné Kovács Rita könyvtáros arra törekszik, hogy színes programokkal várja a látogatókat. 2023-ban volt például a helyi költő legújabb verseskötetét. Petrik István Jogod van elolvasni című művéről beszélgettek tavasszal. 

Magyar filmekkel színesítették a nyarat Besenyőtelken. A Körhinta, az Indul a bakterház és a Meseautó című filmek is szerepeltek a listán.

Év végéhez közeledve pedig táncra is perdültek a könyvtárban. December elején zene- és nótaszótól volt hangos a könyvekkel teli terem az egerszalóki Tekergő Zenekarnak köszönhetően. 

Kristonné Kovács Rita portálunkak elmondta, már rengeteg terve van az új évre is. 

– Január végére tervezem Petrik István költő és tanár legfrissebb verseinek bemutatását. Berényi László legújabb, Nánaiak Pesten című könyvének bemutatóját pedig februárban szeretnénk tartani. Kalina József nyugalmazott fővárosi törvényszéki tanácselnök Bűnügyi történetek című könyvbemutatójának folytatását szintén februárra tervezzük – részletezte a 2024-es terveit a könyvtáros. 

Bocsi János helytörténeti kutató Madách kiállítása is látható lesz jövőre a besenyőtelki könyvtárban, tette hozzá. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában