Nézeteltérés

2023.12.21. 14:20

Mint István Koppányt, úgy feldarabolták az egri válaszókerületeket Császár szerint

Császár Zoltánnak sem tetszett az új egri választókerületi felosztás.

Szabadi Martina Laura

Császár Zoltán önkormányzati képviselő

Forrás: Huszár Márk / Heves Megyei Hírlap

– Önök nem láthatták vagy ismerhették meg az új körzetbeosztást és térképet. Köszönő viszonyban sincs a múlt körzeteivel, annak számozásával és utcáival.  Vélhetően bizonyos érdekek is meghúzódhattak ennek megalkotásánál – írta Császár Zoltán tanácsnok Facebook oldalán az új választókerületi felosztással kapcsolatban. Mint ahogy arról már beszámoltunk, az egri Momentum bírósághoz fordult a felosztás miatt. Szerintük ugyanis az szándékosan nem kedvez az ellenzéknek és törvénytelen is. Erre reagált az önkormányzati képviselő is, kiemelte, hogy mindennek az ő körzete volt a legnagyobb vesztese.

– Az elv célszerűség lett volna a felosztásnál, a vége más célt is szolgálhatott.  Az 1. számú választókörzet képviselőjeként hatszor nyertem meg ennek a körzetnek a képviseletét - választói akaratból és becsületes munkából.  Most alkalom volt arra  úgy feldarabolni többfelé  a körzetet, ahogy példaként Szent István daraboltatta fel testvérét Koppányt, hogy soha többé ne legyen semmilyen formában ellenfél. Ez csak egy illusztrált példa, hogy mennyire megülhette az 1. sz. választókörzet általam megvalósított sikere az új térkép és körzethatár alkotók gyomrát. Esetleg a cél egyértelműnek tűnhet, ne legyen egységes többé a képviselő mögött álló szavazóbázis amit az körzet utcáinak lakói teszik ki. Ez a körzet mindig a legjobban fejlődők közt volt. De kibújt a szög a zsákból!! A Momentum polgármester jelöltje egyedül a legbátrabban megfellebbezte jogával élve 15 napon belül ezt a határozatot és felosztást. Érdekes módon úgy látta a Miskolci Törvényszék, hogy bár meg volt indokolva hogy mit miért tettek (az alkotásban) nem fogadta el. Megsemmisítette azt és új eljárásra kötelezte az egri választókörzetekről szóló határozatot – írta Császár Zoltán a történtekről.

Mint kifejtette, azt nem tudja a körzetek ily módú átrajzolása mögött ki, vagy kik állnak.

– A látottak egyértelműsítették számomra a célt. Várom az újabb beadvány utca szerinti térképét a választó körzetek határaival együtt. Gondolták volna ezt? A cél szentesíti az eszközt? Én köszönetet mondok mindazoknak, akik az egységes 1-es körzetben mindenkor velem voltak, segítettek és támogattak. Ígérem, a jövő évi választáson találkozni fogok azokkal, akik a választó körzetemben - ahol indulni fogok - laknak. Összefogunk az odasorolt új utcák lakóival és közösen városunk és körzetünk érdekében kiharcoljuk az igazunkat! Kérem, hogy ebben támogassanak a jövőben is. Méltó választ fogunk adni mindenre – közölte a tanácsnok.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában