Évértékelő

2024.01.01. 20:36

A maradandó értékekre fektették idén a hangsúlyt Abasáron

Kazsu Attila polgármester szerint az élhető, falusi légkör fenntartása minden abasári közös feladata.

Szabó István

Idén is végigjárták Jézus nagypénteki keresztútját az abasáriak

Forrás: Czímer Tamás/Heves Megyei Hírlap

– Nehéz év áll mögöttünk – felelte Kazsu Attila, Abasár polgármestere tömören arra a kérdésünkre, hogy milyen volt 2023 a település számára. – A kihívásokból is jutott bőven, de úgy gondolom, hogy kezd beérni a szakmai alapokra helyezett, takarékos munka, amelyhez 2019 óta következetesen ragaszkodunk. Én nem szerettem volna másképp végezni a polgármesteri munkámat, hiszen soha nem szerettem az ígérgetéseket, a megvalósíthatatlan tervek mögé bújtatott féligazságokat, netán hazugságokat. Továbbra is csak az elvégzett munkában hiszek – hangsúlyozta Kazsu Attila. 

A polgármester kiemelte, hogy törekszenek a folyamatos feladatmegoldásra. 

– Nyitottak vagyunk az önkormányzat erejéhez, teherbíró képességéhez mérten olyan minden olyan megoldásra, amelyek régóta fennálló problémákat orvosolnak, és sok embert érinthetnek. Látva az elmúlt évtizedek hiányosságait, mi jóval nagyobb hangsúlyt fektettünk a maradandó értékekre. El tudtunk volna költeni sokkal több pénzt például nagyszabású, látványos rendezvényekre, túlárazott sztárokra, mégis úgy döntöttünk, hogy például egy járda megépítése jobban és tartósabban szolgálja a településünk lakóinak igényét, mint a rendezvényekre elköltött pluszmilliók. Emellett a családiasabb hangulatú, sportosabb, egyedibb, kreatívabb programokat is biztosítani tudtuk, amelyek jól illeszkednek Abasár adottságaihoz – mutatott rá a polgármester.

A járdaépítéssel a gyerekek, idősek mindennapi közlekedését könnyítették meg
Forrás: Czímer Tamás/Heves Megyei Hírlap

Mint mondta, a megemelkedő energiaköltségek miatt nagy hangsúlyt fektettek intézményeik fűtéskorszerűsítésére. 

– Ennek jegyében már felújítottuk a könyvtár, a kastély, a polgármesteri hivatal, az óvoda fűtését, s megjavítottuk a polgárőrség és a Saári Közösségi Ház fűtésrendszerét is. Idén két olyan útszakasz kapott szilárd aszfaltburkolatot, ahol évtizedek óta sziklás, folyamatosan lemosódó kavicsos úton lehetett csak közlekedni. Több mint 800 méter járdát építettünk olyan településrészeken, ahol vagy a megnövekedett járműforgalom miatt vált indokolttá, vagy a gyerekek, idősek mindennapi közlekedését könnyítettük meg. A jó vízelvezetés különösen fontos épületeink állapotmegóvásának érdekében, ezért a kastély, az iskola és a könyvtár esetében erre is ügyeltünk. A biztonságos közlekedést segíti a település újabb parkolóhelyeinek kialakítása az iskola mellett. Nagyon fontos szempontunk a közösségi terek létrehozása, vagy a meglévők jobb kihasználása. A Borrendelő előtti térre költöztettünk egy rollerrel, görkorcsolyával, bringával meghódítható pályát egy fél évre, folyamatosan szépítjük a majdani Hanák Kolos parkot a Fő úti elbontott házak helyén, és megnyitottuk végre a kemence melletti kis teret, ezzel bővítve a rendezvényhelyszínek választékát. Természet- és rendezettségkedvelő csapatként számukra a kivitelezés sarokpontja a falu igényes és folyamatos zöldítése. Idén több, mint 100 facsemetét, 200 örökzöldet és megszámlálhatatlan egynyári virágot ültettünk el – pár év múlva barátságosan üdvözli majd a faluba be-, vagy hazatérőket egy szép eperfasor, a temető mellett egy diófasor, a Fő út vonalán több helyen vérszilva és a magnólia díszíti az út melletti, korábban kopár részeket – sorolta Kazsu Attila. 

A községvezető arról is beszélt, hogy itt nem állnak meg, de tény, hogy a rendelkezésre álló munkaerő vagy az anyagi források sokszor közel sem elégségesek évtizedes elmaradások azonnali kijavítására. 

 A Szőlő Rügyfakadás Ünnepe évtizedes hagyomány Abasáron
Forrás: Czímer Tamás/Heves Megyei Hírlap

– Folyamatosan próbálunk reagálni a lakosok, a szolgáltatók különböző megkereséseikre, problémáikra, kiemelve a rendszeres csőtörések kérdését is, amelyek esetében nem csak a szolgáltatót, de magasabb fórumokat is igyekeztünk meggyőzni abban, hogy ezen muszáj mielőbb érdemben változtatni. Sokszor azért csak apró lépésekben tudunk haladni, mert a település működését biztosító költségvetés stabilitása mindenek előtt való. És itt érnek össze a szálak: az elmúlt évek gondos, takarékos munkája – amit a szociális társulás esetében külön ötösre értékeltek az ellenőrző szervek – teszi lehetővé számunkra, hogy még a mostani, rendkívül nehéz időszakban is képesek vagyunk megteremteni az önerős fejlesztések fedezetét. Szívből köszönöm a kollégák, munkatársak, segítők kitartó munkáját, az intézményvezetőink lelkes, konstruktív hozzáállását! Gratulálok mindenkinek, aki személyes sikerével egyúttal Abasár sikerét is előmozdította – fogalmazott Kazsu Attila.

– Az év végi ünnepi időszak segít lelassulni, visszatekinteni, feldolgozni az év élményeit, feladatait, eredményeit, amelyekből szerencsére akadt bőven. Legyünk ezért hálásak, hiszen egy olyan településen, egy olyan közösségben élhetünk, amely nem mindenkinek adatik meg. Ne vegyük ezt természetesnek! Egy élhető, kedves falusi légkör fenntartása mindannyiunk feladata. De most, az óév végén fordítsunk egy kicsivel több figyelmet családunkra, barátainkra. Töltődjünk fel az ünnepek hangulatával. Boldog új esztendőt kívánok ezúton a képviselő-testület, az önkormányzat és az önkormányzati szféra dolgozóinak nevében Abasár teljes közösségének! Legyen legalább olyan boldog és aktív 2024 is közös otthonunk, Abasár számára, mint amilyen eredményes esztendőnek 2023-ban közösen örvendhettünk – összegezte Kazsu Attila polgármester.


 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában